Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadtudomány és a 21. század

Szöveg: honvedelem.hu/uni-nke.hu |  2017. február 26. 10:45

Öt szekcióban mintegy húsz doktorandusz tart előadást a „Hadtudomány és a 21. század” című tudományos konferencián. A 10. alkalommal megszervezett rendezvényen a harmadéves hallgatók mutatják be kutatásaik eddigi eredményeit az NKE Hungária körúti campusán.

http://hhk.uni-nke.hu/hirek/2017/02/22/hadtudomany-es-a-21_-szazad
1596028228

A kétnapos doktoranduszkonferencia megnyitójában prof. dr. Csikány Tamás ezredes elmondta, hogy amíg korábban kevesebb lehetőségük volt a fiatal kutatóknak tudományos eredményeik bemutatására, ma már több lehetőség is áll előttük. „Ezek a konferenciák azért is fontosak, hogy az ember önbizalmat szerezzen azzal, hogy mások is elismerik és értékelhetőnek tartják a munkáját"- hangsúlyozta a Hadtudományi Doktori Iskola vezetője.

1596028228

Szabó Katalin, a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) elnökségi tagja Zrínyi Miklós hadvezér Vitéz hadnagy című munkájából idézett: „…úgy vigyázz, úgy gondolkodjál, mintha legjobb, vitézebb és leggondosabb ellenséged volna. Az vigyázás, az szorgalmatosság a vitézségnek elementumja…". Szabó Katalin azt kívánta, hogy ennek az őrző éberségnek a szellemében munkálkodjanak a doktoranduszok is a konferencia ideje alatt.

1596028228

Dr. Forgács Balázs százados, egyetemi docens elmondta, hogy számára is nagy segítséget jelentett a védéshez, amikor 2008-ban részt vehetett az első ilyen doktoranduszkonferencián. A Katonai Vezetőképző Intézet munkatársa szerint a doktoranduszok számára ezek a rendezvények valóban előrelépést jelentenek tudományos pályájukon.

A rendezvényen olyan témákban hangzanak el előadások, mint például a nemzeti kiberbiztonsági stratégia, a katonai vezetői kiválasztás és felkészítés pszichológiai aspektusai vagy a magyar katonai elhárítás állapotanalízise.

1596028228


Fotó: Szilágyi Dénes