Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hagyományőrzők a Szent Koronánál

Szöveg: Dr. Tóth Gergely százados |  2017. szeptember 14. 7:14

Az Országházban, a Szent Koronánál tettek látogatást szeptember 8-án a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár képviselői.

1596038516

A Szent Korona történetéhez sok dátum kapcsolódik: ezek közül az egyik, talán kevésbé ismert szeptember 8., ugyanis 1853-ban ezen a napon találták meg a koronaékszereket Orsova közelében. A nemzeti ereklyéket a Törökországba menekült Szemere-kormány megbízásából ásták el, és miután négy éven át álltak a vizenyős talajban, súlyosan megrongálódtak. Közvetve a koronaékszerek fellelése is szükséges volt ahhoz, hogy 1867-ben, a kiegyezés után a királykoronázással közjogilag is rendeződjön Magyarország helyzete, és létrejöjjön az Osztrák-Magyar Monarchia. Mindezzel I. Ferenc József is tisztában volt: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 1855-ben kápolnát emeltetett arra a helyre, ahol a Szent Korona előkerült.

A Monarchia és az első világháború katonai hagyományőrzésével foglalkozó Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár képviselői az évfordulóra emlékezve tettek – a Honvéd Koronaőrség vendégeiként – látogatást az Országházban, a Szent Koronánál. Alkalmuk nyílt bepillantani a Honvéd Koronaőrség életébe, és meggyőződtek róla, hogy a jelenlegi Honvéd Koronaőrség mind szellemében, mind szolgálatában méltó utóda a kiegyezés után megalakult magyar királyi koronaőrségnek.

Fotó: a szerző felvétele