Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hallgatói vetélkedő a katonai térképészet napja alkalmából

Szöveg: honvedelem.hu /uni-nke.hu |  2018. január 16. 10:37

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (HHK) idén is játékos szellemi vetélkedő megrendezésével emlékezik meg a magyar katonai térképészet napjáról, melyre egyetemi hallgatók és tisztjelöltek, valamint középiskolai tanulók és növendékek jelentkezését várják a szervezők.

https://www.uni-nke.hu/hirek/2018/01/11/hallgatoi-vetelkedo-a-katonai-terkepeszet-napja-alkalmabol
A megemlékezés apropóját egy közel száz éves évforduló adja. Hadügyminiszteri rendelettel 1919. február 4-én kezdte meg működését az a Katonai Térképező Csoport, amelyet a Magyar Örökség-díjas katonai térképészet kiinduló szakmai szervezetének tekintünk.

A jeles évfordulóra immár ötödik alkalommal emlékezik meg a HHK játékos szellemi vetélkedő megrendezésével. A szervezők természetesen nem csak a kar hallgatóira, de az egyetemen tanulmányaikat folytató többi hivatásrend növendékeire, sőt mindazon hazai felsőoktatási és középiskolai intézmény fiatal képviselőire is számítanak, akik ötfős csapatok indításával kellő bátorságot éreznek földrajzi, térképészeti, térinformatikai és tereptani tudásukat egy gyorsan pergő kvízjátékban megmérettetni.

A vetélkedőn helyezést elérő csapatok díjazásban részesülnek, amelyhez az MH Geoinformációs Szolgálat, a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., a GDi Esri Magyarország Kft., az NKE Biztonságpolitikai Szakkollégium ajánlottak fel értékes tárgyjutalmakat.

A vetélkedőt február 5-én 14 órától a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus Dísztermében (1101 Budapest, Hungária Körút 9-11., 10. épület) tartják. A jelentkezéseket a csapatok megnevezésével és a csapattagok azonosításához szükséges adatokkal a [email protected] címen fogadják a rendezvény szervezői január végéig. A nevezést fontolgató csapatoknak érdemes mielőbb regisztrálni, mivel a vetélkedő tervezett helyszíne korlátozott befogadóképességű, nagyjából 10-12 csapat indítására alkalmas. Több jelentkező esetén a jelentkezési sorrend alapján választják ki a csapatokat.

A vetélkedőre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

1596043537