Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Halottak napi megemlékezés Székesfehérváron

Szöveg: Vizinger Diána hadnagy |  2018. november 1. 8:08

A halottak napja alkalmából koszorúval és mécsessel emlékezett halottaira a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred október 30-án, kedden. Az alakulat katonái a Palotai úti Hosszútemetőben, valamint a Béla úti köztemetőben tisztelegtek a hősi halottak és az egykoron a katonai szervezetnél szolgálatot teljesítők sírjánál.

1599195219
Kegyelettel emlékeztek Say Viktor cs. kir. altábornagyra, aki 1848-as szabadságharc egyik kiemelkedő katonája volt,  és Pour Gyula cs. kir. honvéd századosra, aki a székesfehérvári 17-es Magyar Királyi Honvéd Gyalogezred zászlóaljparancsnokaként szolgált. Emellett koszorút helyeztek el az alakulat jogelőd szervezetének, az MH 5. Alba Regia Vezetésbiztosító Zászlóaljnak 2004-ben elhunyt parancsnoka, Hámori Zoltán alezredes sírjánál is.

1599195219

A Székesfehérvárhoz kötődő hősi halottakra és az egykori bajtársakra való megemlékezés mellett az alakulat katonái évről évre több halottak napi rendezvényen is részt vesznek. Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzatának vezetői és a helyőrség katonai szervezeteinek képviselői idén is megkoszorúzzák az első és második világháborús emlékműveket és a hősi halottaink sírjait.

1599195220

Fotó: a szerző felvételei