Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hang- és képkiállítás

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. december 20. 11:19

Hagyományosan adventi koncerttel zárta az évet a Légierő Zenekar – Veszprém, december 17-én, csütörtökön. A hangorkán előtt az idén megalapításának harmincadik évét ünneplő zenekarról fotókiállítás nyílt a veszprémi Agórában.

1596006005

Az elmúlt harminc év alatt a Légierő Zenekar – Veszprém nemzetközi hírű együttessé vált – mondta kiállítás-megnyitó beszédében Udvarhelyi Erzsébet, a Boldog Gizella Egyházzenei Gyűjtemény igazgatója, aki szavakkal idézte fel röviden azt a három évtizedet, amit a fényképek igyekeztek bemutatni az érdeklődőknek.

1596006006

A koncert előtt Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka elmondta: az adventi koncert előtt ő személy szerint mindig azon gondolkodik, hogy vajon a zenével most hozzájárulnak az advent csöndjéhez, vagy éppen azt törik-e meg egy „fergeteges" koncerttel.

1596006006

„Az viszont tény, hogy a Légierő Zenekar – Veszprém az elmúlt évek alatt a Magyar Honvédség egyik legfoglalkoztatottabb zenekarává vált – ezt az évi 200-250 kirendelés is fényesen bizonyítja" – húzta alá a parancsnok, aki az évforduló alkalmából emléktárgyat adott át Katona János alezredes, karmesternek, valamint a zenekar tagjainak.

1596006007

A koncerten a hallgatóság meggyőződhetett arról, hogy a veszprémi katonazenészek ugyanúgy otthon vannak a hagyományos big band zenében, mint mondjuk az egyházzenében – nem is szólva persze a katonás dallamokról.

1596006007


Fotó: a szerző felvételei