Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hatásvizsgálatokat és stratégiákat készítenek a Honvédelmi Minisztériumban

Szöveg: honvedelem.hu / kormany.hu |  2013. január 22. 18:03

A Honvédelmi Minisztérium 2012 szeptemberében – az Új Széchenyi Terv és az Államreform Operatív Program (ÁROP) keretében – pályázatot nyújtott be a stratégiai tervezés rendszerének ágazaton belüli megújítása és a jogszabályok hatásvizsgálata elvégzésének támogatása érdekében.

A tárca a védelmi tervezési, a munkatervezési és a katonai stratégiai
területén végzi a kormányzati stratégiai
irányításról szóló kormányrendeletben előírt hosszú- és középtávú dokumentumainak
kidolgozását és a dokumentumok implementációját támogató projektjét, amellyel párhuzamosan
a jogalkotás színvonalának emelését célzó hatásvizsgálatok is elvégzi.

A projektben
a minisztérium és háttérintézményei, valamint további tárcák szakértői vesznek részt, valamint
külső szakértők bevonására is sor kerül. A feladat az Európai Unió pénzügyi támogatásával, az
Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetési előirányzatának társfinanszírozásával
valósul meg.

A projekt keretében a Honvédelmi Minisztérium három stratégiai dokumentumot dolgoz ki és nyolc  hatásvizsgálatot végez el,
így 2013 végére a védelmi tervezés, a munkatervezés és a katonai stratégia területén lesz a Honvédelmi
Minisztériumban újonnan elfogadott vagy felülvizsgált stratégia, továbbá a védelmi-, és munkatervezést
segítő eljárási segédlet.  Az elvégzendő utólagos
hatásvizsgálatok a jogalkotás minőségét hivatottak javítani, elősegítve a jogszabályban meghatározott
kötelező hatásvizsgálati elemek alkalmazási gyakorlatának kiterjesztését.


A stratégiák és a hatásvizsgálatok tervezeteit elsősorban minisztériumi illetve háttérintézményekben
dolgozó katonák és kormánytisztviselők dolgozzák ki, bizonyos esetekben további tárcák munkatársainak
közreműködésével. A tervezésbe pályázat útján több szakaszban külső szakértők bevonására is sor
kerül, így biztosítva a dokumentumok megalapozottságát, elősegítve a megvalósíthatóságot és az
implementációt.

Többek között az alábbi dokumentumokat alkotja meg a minisztérium:

  • Szakpolitika stratégia, a honvédelmi tárca hosszú távú stratégiai terve;
  • Honvédelmi Minisztérium Intézményi Munkaterve (2013-2014 évre);
  • Nemzeti Katonai Stratégia implementációját és értelmezését segítő dokumentum;
  • A védelmi tervezés és a munkatervezés módszertanát segítő tervezési segédlet.

 A program megvalósításához hozzájárul az Államreform Operatív Program keretei között a Nemzeti
Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett ÁROP-1.1.19 kódjelű, Hatásvizsgálatok és stratégiák
elkészítése elnevezésű pályázati kiíráson nyert 69 544 750 forint összegű támogatás.

További részletek a kormányportálon.

Címkékpályázat