Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Helló Nyíregyháza!

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2017. április 25. 11:31

A Nyíregyházán megrendezett tavaszköszöntő rendezvényen az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái is részt vettek.

1596030959

Április 21-én a város különböző helyszínein már délelőtt megkezdődtek a „Helló Nyíregyháza!" programjai. A sétálóutcában egész nap árusok kínálták portékáikat, volt óvodás-vetélkedő, és a színpadon előadások várták az érdeklődőket. A műsorok részeként a Debreceni Helyőrségi Zenekart hallhatta és a Debreceni Honvéd Táncegyüttes előadását is megnézhette a közönség.

1596030959

A Kossuth téren dr. Ulrich Attila alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt, aki elmondta, hogy a központi ballagáshoz kapcsolódva Nyíregyháza város vezetése igyekezett a diákok igényeinek megfelelő programokat szervezni. „Azért van itt a honvédség, rendőrség és a katasztrófavédelem, hogy példát mutassanak számukra" – mondta az alpolgármester.

1596030960

A „Honvédség utcája" elnevezésű helyszínen felállított toborzósátorban mindenki részletes tájékoztatást kapott a Magyar Honvédségről és hozzáfért azokhoz az információs anyagokhoz, amelyekből később is tud tájékozódni.

1596030960

Akik bepillantást akartak nyerni a katonák életébe, felszerelésébe, azok az MH 5. Bocskai István Lövészdandár fegyverzettechnikai kiállítása (kézifegyverek, gép,- és harcjárművek) mellett megnézhették a 39. Lövészzászlóalj látványos harcászati, illetve a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonáinak közelharc-bemutatóját.

1596030960

Fotó: Szalka Miklós őrvezető