Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hende Csaba: a NATO tagjaként Magyarország köteles részt venni a globális biztonság kialakításában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 11. 18:54

A NATO tagjaként Magyarország kötelességei közé tartozik a globális biztonság kialakításában való részvétel „egy szabad és biztonságos holnap érdekében” − hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter március 11-én, kedden a budapesti amerikai nagyköveti rezidencián, a Magyarország NATO-csatlakozásának 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson.

A miniszter hangsúlyozta: ahogy most a figyelem központjába került az ukrajnai helyzet, „az emberek felismerik a transzatlanti és közös NATO-álláspont fontosságát és szükségességét az európai biztonsággal kapcsolatban".

Hende Csaba úgy fogalmazott, 15 évvel ezelőtt, „tudtuk, bíztunk benne", hogy a NATO a Varsói Szerződés ellentéte lesz.
Magyarország az elmúlt években − a történelem legsikeresebb szövetségének tagjává válva − megtanulta, mi is a NATO. Mint az észak-atlanti szövetség alapelveit rögzítő washingtoni egyezmény kimondja, „a NATO megvédi közös értékeinket, a szabadság és demokrácia melletti elkötelezettségünket". A miniszter ugyanakkor megjegyezte, ezzel együtt „a NATO olyan, amilyenné mi, tagok tesszük".

1595968286
Hende Csaba: Magyarország az elmúlt években megtanulta, mi is a NATO

A honvédelmi tárca vezetője azt mondta, hogy az utóbbi 15 évben a szövetség, s vele együtt Magyarország és a Magyar Honvédség is változott, alkalmazkodott a megváltozott világhoz. Az elmúlt évek bevetései során a magyar katonák sokat fejlődtek, a hivatásos állomány rengeteget tanult a szövetségesektől, és mostanra már magyar tisztek is szolgálnak az Amerikai Egyesült Államok Különleges Erőinek Parancsnokságán Afganisztánban − hangsúlyozta a miniszter.

Robert J. Riley, a nagykövetség ideiglenes ügyvivője felidézte, hogy több mint 60 évvel ezelőtt az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének megalakítóit az a vágy vezérelte, hogy valamennyi nemzet polgárainak biztosítsák a szabadságot és a békét. Azóta e célért dolgoznak, missziókat is vállalva a világ több pontján. Ezekben a küldetésekben − mint kiemelte − Magyarország a csatlakozása óta kulcsfontosságú szerepeket vállalt. A magyar katonák 2003 óta Afganisztánban több jelentős feladatot is teljesítettek. Kiemelte a tartományi újjáépítési csoport, illetve a kabuli nemzetközi repülőtér védelmét biztosító kontingens munkáját. Arra is kitért, hogy a NATO balkáni műveleteiben a kezdetektől fogva részt vesznek magyar katonák.

1595968286
Magyarország NATO-csatlakozásának 15. évfordulója alkalmából az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének rezidenciáján tartottak ünnepséget

A missziós magyar szerepvállalások mellett az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője Magyarország egyéb vállalásait is méltatta. A pápai bázisrepülőtéren állomásozó Nehéz Légiszállító Ezredet a NATO egyik fontos projektje, az Okos Védelem (Smart Defence) sikeres példájának nevezte.

Robert J. Riley azt mondta, hogy számos évfordulót ünnepel idén a NATO, de a NATO tagállamok, köztük az Egyesült Államok számára kiemelt jelentőségű a magyar NATO-csatlakozás tizenötödik évfordulója.

Az ünnepi fogadáson többek között részt vett dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Siklósi Péter helyettes államtitkár, Szemerkényi Réka, a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója, Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium politikai igazgatója, a Magyar Honvédség több magas rangú tisztje, továbbá számos NATO-tagállam nagykövete, illetve katonai attaséja.

Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)