Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légi felderítő gépeket küld Lengyelország és Románia fölé a NATO

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 11. 20:05

AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépeket küld a NATO Lengyelország és Románia térségébe az ukrajnai konfliktus nyomon követése érdekében – közölte március 10-én, hétfőn a katonai szövetség.

A NATO-tagállamok nagykövetei hétfőn bólintottak rá a misszióra, Philip Breedlove amerikai tábornok, az atlanti szövetség európai erői és az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnoka javaslatára.

A döntést követően egy NATO-illetékes úgy fogalmazott, hogy az AWACS-missziók a helyzet jobb megfigyelését teszik majd lehetővé.

A gépek kizárólag a NATO-tagok légterében repülnek majd – közölte a NATO-tisztviselő, egyértelművé téve, hogy a szövetségesek felderítőgépei nem repülnek majd be Ukrajna légterébe. A tisztviselő azt is tudatta, hogy a gépek a németországi Geilenkirchenből és a nagy-britanniai Waddingtonból szállnak majd fel.

A NATO-tagállamok nagykövetei a múlt héten döntöttek arról, hogy folytatják és fokozzák a válság biztonságpolitikai következményeinek alapos elemzését, a tagállamok összehangolják lépéseiket és folyamatosan egyeztetnek majd egymással.

A NATO álláspontja az, hogy Oroszország az Ukrajna területén végrehajtott katonai akcióval sérti a nemzetközi jogot, az ukrajnai konfliktus pedig az euroatlanti térség egészének békéjére és biztonságára súlyos hatással lehet.