Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évet értékeltek a „honvédelem eszméjének legaktívabb hírnökei”

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2014. március 11. 21:16

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) értékelő és feladatszabó értekezletét a Honvédelmi Minisztérium Lehel úti objektumában március 7-én, pénteken tartották.

1595968504

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság évértékelő és feladatszabó értekezlete

Az értekezleten részt vett Erdélyi Lajos dandártábornok, a Honvéd Vezérkar személyzeti csoportfőnöke, Mihócza Zoltán dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnökhelyettese, Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa, valamint az együttműködő civil szervezetek képviselői is.

„Önök a honvédelem eszméjének legaktívabb hírnökei, hiszen minden megyében jelen vannak, kapcsolatot tartanak a társadalom minden rétegével!" − mondta Erdélyi Lajos dandártábornok. Hozzátette: az alakulat jó úton halad, és kiemelte a tavalyi dunai árvízi helyzetben tanúsított kiemelkedő helytállást, valamint azt, hogy több mint ezernégyszáz önkéntes tartalékost vontak be az árvízi munkálatokba, ezzel bebizonyítva, hogy a rendszer sikeres és működőképes.

1595968505

Erdélyi Lajos: szükség van a személyügyi és a humánszolgálat együttes és szoros munkájára

Az Önkéntes Tartalékos Rendszer kapcsán kitért a jogszabályi és az alkalmazói környezet felülvizsgálatának fontosságára, amelyre azért van szükség, hogy a rendszer még jobban működhessen, majd hozzátette, hogy továbbra is fontosnak tartja a fiatal korosztály megszólítását.

Erdélyi dandártábornok elmondta: továbbra is szükség van a személyügyi és a humánszolgálat együttes és szoros munkájára, és ezen túlmenően a katonai igazgatási feladatok végrehajtása érdekében további szakbeosztásokat fognak létrehozni a jövőben. Értékelését a Honvéd Vezérkar főnök szavaival zárta: „az MH HKNYP a 2013-as évi feladatait megfelelően végrehajtotta, nagyban hozzájárult a Magyar Honvédség feladatainak jó szinten történő végrehajtásához, néhány területen kiemelkedően látta el feladatait." Kiemelte: a Honvéd Vezérkar főnök ugyanezt a teljesítményt várja el az idén is.

1595968505

Vanyur Tibor ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka

„A 2013-as év a stabilizálódás éve volt!" – jelentette ki Vanyur Tibor ezredes, az alakulat parancsnoka, aki elmondta, hogy az elmúlt évben a szervezet belső struktúrájában komoly változás történt: létrehozták a Híradó és Informatikai Osztályt, a Személyügyi Osztályon belül pedig kialakítottak egy külön katonai igazgatási szakterülettel foglalkozó részleget. Vanyur ezredes kiemelte, hogy stabilizálták a „készenlétfokozás és -fenntartás rendszerét" is, ami különösen fontos, mert a Magyar Honvédség teljes szervezetének hadistruktúrára való áttérése nagyban függ attól, hogy az MH HKNYP hogyan fokozza a készenlétét, és ezzel kapcsolatosan hogyan hajtja végre azokat a feladatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a Magyar Honvédség át tudjon térni békestruktúráról hadistruktúrára.

A parancsnok ezt követően értékelte az elmúlt évben végrehajtott feladatokat, majd meghatározta az idei év fő célkitűzéseit.


1595968505

A „honvédelem eszméjének legaktívabb hírnökei"

Az értekezleten elismeréseket is átadtak. Huzamos időn át végzett kiemelkedő munkájáért oklevelet kapott Jegesné Hatvani Tünde törzszászlós, Miksóné Novits Zsuzsanna törzszászlós, Novodomszki János András zászlós, valamint Kocsis Annamária közalkalmazott. Emléktárgyat kapott Szűcs Imre őrnagy.

Az MH HKNYP parancsnoka a 2013. évben végzett eredményes munkájuk elismeréseként „Az év alegysége" címet adományozta a Katonai Okmánykezelő Iroda és a 2. Katonai Igazgatási Központ (Debrecen) állományának. Az eredményes együttműködés elismeréseként „Együttműködésért"–díjat adott át az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrség-támogató Parancsnokság Bázisüzemeltető Alosztály étkezdéjének, valamint a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. részére.