Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédeskü az akadémián

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2018. február 5. 8:19

Az MH Altiszti Akadémia Mecséry János Kiképző Zászlóaljhoz tavaly november 13-án bevonult szerződéses legénységi állományú katonák, valamint pályakezdő tisztek és altisztek tettek honvédesküt az alakulat színháztermében a napokban.

1599181628
Az esküt dr. Bagdy Bálint honvéd mondta társai előtt. Az elmúlt tíz hétben a szentendrei alakulathoz bevonult katonák elsajátítottak minden, a katonai szolgálat ellátásához nélkülözhetetlen ismeretet: az alaki fogásoktól a szolgálati szabályzati ismereketen keresztül a lőkiképzés és harcászati ismeretekig átfogó ismeretekkel lettek gazdagabbak annak érdekében, hogy visszakerülve alakulatukhoz megkezdhessék a tényleges katonai szolgálatot.

1599181628
„Mindig megható dolog az eskü szövegét hallani. Önök a haza szolgálatát választották: ez nem szakma, hivatás. Az egyik legnemesebb szolgálat az önöké, hiszen a hazát, ahogy esküjükben is elmondták, életük árán is megvédik. Gyorsan elmúlt a bevonulásuk óta eltelt időszak. Katonai alma materünkben megkapták azt az alapot, amely szükséges ahhoz, hogy arra majd a szakmai felépítmény kerüljön. Most visszatérnek alakulataihoz, ahol folytatják a tanulást. Akarjanak tanulni, legyenek befogadók, mert ha ezek a tulajdonságok megvannak önökben, akkor sikeresek lesznek" – köszöntötte az esküt tett katonákat Bozó Tibor dandártábornok, az akadémia parancsnoka.

1599181628
Fotó: a szerző felvételei