Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédeskü az alapkiképzés végén

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2017. június 28. 9:07

Tízhetes alapkiképzésük végeztével több mint százan tettek ünnepélyes honvédesküt Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

1596034874

Az április 18-án bevonult szerződéses legénységi állományú katonáktól, valamint pályakezdő szerződéses tisztektől és altisztektől Nagy Sándor ezredes, az akadémia törzsfőnöke köszönt el. „Számos olyan esemény történt már az önök életében, amelyet piros betűs ünnepként tartanak számon. Ebbe a sorba, emlékeik közé a mai nap is bekerült, amikor a haza védelmére tettek fogadalmat. Az Altiszti Akadémián töltött tíz hétben megkapták azokat az ismereteket, amelyek megfelelő alapot biztosítanak arra, hogy azokra építeni lehessen az alakulatoknál, és felkészültté válhassanak szakfeladataik ellátására. A szentendrei laktanyában kóstolhattak bele először a katonai élet szabályszerűségeibe, a szigorú napirendbe, amely meghatározza a katonák mindennapjait" – mondta az ezredes.

Az esküt tett katonák az alapkiképzés befejeztével visszakerülnek anyaalakulatukhoz, ahol megkezdik tényleges katonai szolgálatukat.

1596034874

Fotó: a szerző felvételei

Címkékaltiszteskü