Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédfesztivál Pákozdon

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2016. szeptember 20. 21:43

Idén a Honvédfesztivál keretében, szeptember 24-én délután 15 órától elevenedik meg újra az 1848-49-es forradalom és szabadságharc pákozdi csatája. Természetesen az ütközeten kívül számos program várja még a Katonai Emlékparkba kilátogatókat.

Mivel az akkoriban frissen felállított honvédsereg elöljárói is tisztában voltak a logisztika fontosságával, az idei Honvédfesztiválon is először az egész napra kitartó élelmiszer-javadalmazásról gondoskodnak majd. Fél kilenc magasságában nyitják meg ugyanis a II. Pákozdi Honvéd Babgulyásfőző Versenyt – ebből pedig az következik, hogy a szalámis szendvicseket nyugodtan otthon lehet hagyni.

Némi katonazene után hagyományőrzők díszszemléjével megkezdődik a program ünnepélyes része, melynek keretében megkoszorúzzák a szeptember 29-én lezajlott csata emlékművét.
Ezt követően délutánig számos hagyományőrző csapat statikus és dinamikus bemutatója mellett különféle koncerteket láthat a közönség. Porondra lép többek között az I. András Király Lovagrend és a Military Girls is.

1596020154

A fenti programok mellett egész nap folyamatosan látható lesz például a Bella Itália Múzeum, és Bödő Viktória fotóművész kiállítása, illetve a Magyar Hadiipari Szövetség technikai bemutatója. A kisebbek számára érdekesnek ígérkeznek az Apródképző és a Bakaland katonás elfoglaltságai. Statikus bemutatók keretében bemutatkozik mások mellett a Magyar Királyi „Szent István" 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület, és az MN-MH Ejtőernyős Felderítő Baráti Kör.

A szó szerinti nagy durranás persze a 168 ifjú nemzetőr és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség csatabemutatója lesz, melynek során mindenki újra átélheti azt a csatát, mely után, – Petőfivel szólva –, futott Bécs felé Jellasics, a gyáva.

Fotó: archív

Címkékfesztivál