Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősként tértek haza

Szöveg: Markovics Zita főhadnagy |  2019. augusztus 9. 7:22

Egy első és egy harmadik helyet szereztek a robbanóanyag-kereső kutyások a Hunnia-Rex Német Juhászkutya Egyesület éjszakai versenyén.

1599206811

Egyenruhás nevezőként két páros vett részt az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái közül az inárcsi kutyakiképző pályán megrendezett barátságos versenyen, ahol póráz és póráz nélküli, egyéni és csoportos feladatok várták az indulókat, amelyek a külvilág és a külső ingerek kizárását, valamint a gazdára való abszolút koncentrációt igényelték az állatoktól.

A katonák kutyáikkal nem először indultak a mostanihoz hasonló megmérettetésen, de Wessel Sándor törzsőrmester és Serb Lajos őrmester elmondása szerint ez mégis más volt, mint az eddigiek. „A kutyák és gazdáik azt szokták meg, hogy napközben végzik feladataikat, nappali körülmények között zajlanak a kiképzések és az éles helyzetek is általában ekkor fordulnak elő. A pihenőidőszak és az éjszakai körülmények különleges kihívás elé állították az úgynevezett engedelmes gyakorlatokat bemutató párosokat" – mondták.

„Lelkem mélyén úgy érzem, hogy élete legszebb munkáját mutatta be Titán. Sok versenyen szerepeltünk már, de ezúttal embert és kutyát próbálóak voltak a körülmények és a bíráló bizottságban komoly kutyás múlttal rendelkezők ültek" – hangsúlyozta Wessel Sándor főtörzsőrmester, aki a harmincas mezőnyben kiemelkedő pontszámmal, magabiztosan az első helyet szerezte meg. Hozzátette: számára az erkölcsi és a szakmai siker volt a legfontosabb.

1599206812

Szintén büszkék lehetünk Serb Lajos őrmesterre és Carcos nevű kutyájára, akik az úgynevezett „engedelmes" versenyszámban bizonyították, hogy összeszokott párosként méltóak a harmadik helyezésért járó kupára.

Németh Balázs törzsőrmester, a kutyás század kutyavezető tűzszerész katonája, felkészítést segítő szakember szerint nagyon magas szintű munkát nyújtottak a katonák és a négylábúak. A több hónapos felkészülés és a folyamatos munka eredménye mindig megtérül.

„Bár a kiképzések napi szinten zajlanak az újpesti MH Hadikikötő területén, az este nyolc és hajnal fél öt között megrendezett verseny jó alkalom volt arra, hogy a párosok szokatlan szituációkban is kipróbálják magukat, megmutassák összehangoltságukat. Terveink között szerepel, hogy olyan versenyeken is elinduljunk, ahol egy pályamunkán belül többféle, számunkra is sok újdonságot tartalmazó feladatot kell végrehajtani, a mostani eredményeinken felbuzdulva erre meg is kezdtük a felkészülést" – mondta a törzsőrmester.

1599206812

Fotó: Wessel Sándor főtörzsőrmester, Németh Balázs törzsőrmester, Serb Lajos őrmester