Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősök napja Jánoshalmán

Szöveg: GYPCS |  2013. június 3. 10:11

A hódmezővásárhely helyőrségi zenekar által előadott zeneszámok törték meg május 24-én a jánoshalmai temető csendjét. A kistemető Hősi kertjében, a Somogyi bakák emlékművénél és a második világháború hősi halottainak tiszteletére kopjafánál gyülekeztek az érdeklődők, hogy megemlékezzenek a magyar hősökről.

1595955071

Nagyszámú érdeklődő vett részt az ünnepségen, amelyen képviseltették magukat a város és a különböző egyesületek és intézmények vezetői. Györgypál Csaba nyugállományú alezredes, a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület elnöke megnyitójában a hősök napját és a magyar hősök emlékünnepét elrendelő  törvényekből idézett.

1595955072

A Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola tanulóinak ünnepi műsora után Kelemen József altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöke a hősökről való megemlékezés fontosságáról beszélt.

A „somogyi bakák" jánoshalmi harcának rövid ismertetését követően, az elhunytak neveinek felolvasása alatt az iskola tanulói egy-egy szál virágot helyeztek el a sírokon.

1595955072

A megemlékezést követően az Imre Zoltán Művelődési Központban található Helyi Légvédelmi Tüzér Emlékmúzeumban tekinthettek meg egy kiállítást az érdeklődők, amelynek anyagát Árpás Tamás „Hazatérés" című könyve alapján válogatták össze. 

1595955073