Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vegyi fegyvereket gyártó laboratóriumokat számoltak fel Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 3. 10:53

Az iraki hatóságok felszámoltak három titkos laboratóriumot, ahol feltehetően egy al-Kaida-sejt vegyi fegyverek előállításán dolgozott, hogy bevesse őket Irak területén, illetve európai országokban és az Egyesült Államokban.

Az iraki védelmi minisztérium június 1-ei, szombat esti tájékoztatója szerint a szélsőségesek mustárgázt és szarint akartak előállítani. A leleplezést a katonai hírszerzés három hónapos felderítő munkája előzte meg. A titkos műhelyekben távirányításos játékrepülőgépeket is találták, amelyekkel biztonságos távolságból, mintegy másfél kilométerről akarták szétszórni a mérgező vegyi anyagot a kiszemelt célpontok felett.

A hatóságok öt embert fogtak el, még mielőtt sikerült volna előállítaniuk a mérgező gázt a Bagdadban és vidéken felállított titkos műhelyekben – közölte Mohammed al-Aszkari, a védelmi tárca szóvivője.

A BBC szerint mindnyájan beismerő vallomást tettek, s azt mondták, hogy egy másik al-Kaida-szárnytól kaptak utasításokat, ki akarták csempészni Irakból a vegyi anyagokat, hogy európai és amerikai célpontok, fővárosok ellen vessék be őket.

Az újságíróknak megmutatták a gyanúsítottakról és a laboratóriumban használt alkalmatosságokról készített fényképeket.

Az iraki háború idején, 2006 októbere és 2007 júniusa között az al-Kaida iraki szárnya 16, klorint tartalmazó pokolgépet robbantott fel. A mérgező gáz belélegzésétől több százan betegedtek meg, de senki sem halt meg.