Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

vegyi fegyver

Cikkek
1596054393

Fegyverek között hallgat a jog?

2018. október 10. 10:46

Silent Leges Inter Arma? – fegyverek között, vagyis háború esetén a jog hallgat – ezzel a címmel rendezte meg immár második alkalommal a Nemzetközi Katonai Jogi és Hadijogi Társaság (International Society for the Military Law and the Law of War – ISMLLW) belga csoportja a katonai és hadijog aktuális kérdéseivel foglalkozó konferenciáját, Brugge-ben.

1596047428

Hiába tiltják, mégis használják a vegyi fegyvereket

2018. április 22. 17:14

Vélhetően többször is harci gázokkal támadt ellenfeleire a szíriai rezsim, amit Damaszkusz következetesen tagad. A vegyi fegyverek már több mint száz éve szerepelnek az arzenálban, s hiába tiltja a nemzetközi jog, máig bevetik, akár ártatlan civilek ellen is. Cikkünkben a harci gázokra hozunk néhány példát.

1596012978

Az elesett „vegyiharcosok” emléke előtt tisztelegtek

2016. május 6. 9:12

Megemlékezést és koszorúzást tartottak a Magyar Királyi 101. Honvéd Gépkocsizó Vegyiharc Zászlóalj megalakulásának évfordulóján, május 5-én, csütörtökön Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

1596010870

Tíz alkalom, amikor vegyi fegyvereket használtak

2016. március 26. 10:59

A vegyi fegyverek − ugyanúgy, mint a háborúk − egyidősek az emberiséggel. Már a vadászó-gyűjtögető ősember is használt mérgező nyilakat a zsákmány elejtéséhez. De a népcsoportok, országok közötti háborúk során is gyakran harcoltak mérgezett fegyverekkel egymás ellen az emberek. Heti, szubjektív tízes listánkban következzen most tíz olyan eset, amikor − a XX. századi fogalmak szerint − tömegpusztító fegyverként definiált vegyi fegyvereket vetettek be.

1596004833

Ördögi harceljárások

2015. november 30. 7:11

Az emberi találékonyság határtalan, ha más emberek kiirtásáról van szó. Ez a számtalanszor igazolt állítás megállta a helyét az első világháború idején is, amikor több új haditechnikai eszközt vetettek be a szemben álló felek, vagy régieket alkalmaztak a korábbiaktól eltérő módon. Sorozatunk második részében a tüzérségi fegyverek, a harci gázok, a lángszórók és a gránátok kerülnek terítékre.

1596004579

Vegyivédelmi szakemberek Szerbiában

2015. november 26. 17:02

Az MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ két katonája is részt vett a közelmúltban, Szerbiában megrendezett a „Vegyi fegyverek hatásai elleni védelem” elnevezésű haladó szaktanfolyamon.

1595991679

Száz éve kezdődött a vegyi hadviselés

2015. április 22. 12:41

A mai értelemben vett vegyi hadviselés kezdetét 1915. április 22-étől számoljuk; 100 éve a németek ezen a napon vetettek be először harci gázt a belgiumi Ypern városánál, hogy megtörjék a szilárd védelembe húzódott brit–francia erők ellenállását.

1595987774

Hatalmas feladat a vegyi fegyverek folyamatos ellenőrzése

2015. február 16. 12:47

A vegyi fegyverek leszereléséről tartott előadást dr. Meglécz Miklós nyugállományú mérnök ezredes február 12-én a Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem előadás-sorozat keretében Budapesten, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.

1595987142

Harc a túlélésért

2015. február 3. 11:44

Irak és az Iszlám Állam − harc a túlélésért címmel tartott előadást dr. Isaszegi János nyugállományú mérnök vezérőrnagy, háborús műveleti szakértő a Missziós történetek című előadás-sorozat keretében január 29-én, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.

1595978762

Tíz kevésbé közismert tény az Öbölháborúról

2014. szeptember 13. 14:50

Az Öbölháború kifejezést hallva a legtöbb embernek az „intelligens” bombák, a lángoló olajkutak, a feltartóztathatatlanul előrenyomuló szövetséges hadsereg, illetve az ezerszámra magukat megadó iraki katonák jutnak eszébe. A huszonhárom évvel ezelőtt, 1991-ben lezajlott háború egy új fejezetet nyitott a hadviselés történetében. Következzen most tíz − szokásunkon híven szubjektív szempontok szerint összeválogatott − kevésbé közismert tény az Öbölháborúról.