Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az elesett „vegyiharcosok” emléke előtt tisztelegtek

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2016. május 6. 9:12

Megemlékezést és koszorúzást tartottak a Magyar Királyi 101. Honvéd Gépkocsizó Vegyiharc Zászlóalj megalakulásának évfordulóján, május 5-én, csütörtökön Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

1596012978

Az ünnepségen Miklovich János ezredes, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoka elmondta: a királyi vegyiharc-zászlóalj a történelem szempontjából is nagy jelentőséggel bír, hiszen elődjét éppen 100 éve, 1916-ban alapították. A csapatnem fejlődése során – 1937-ben – Piliscsabán alakult meg, Sodró László alezredes parancsnoksága alatt a 101-es honvéd gépkocsizó gázvédelmi zászlóalj.

Mivel a második világháborúban, a harcmezőn általában mellőzték a vegyi fegyvereket, a piliscsabai egység feladata is megváltozott: román erődöket bontottak el, és részt vettek a Don-kanyar harcaiban.

Amikor egyre valószínűbb lett, hogy a németek elvesztik a háborút, nem lehetett kizárni, hogy vegyi fegyvereket vetnek be, amire a szövetségesek – a sejtések szerint – hasonlóan válaszoltak volna. Ezért 1943-ban felállították a vegyiharc műszaki parancsnokságot, amely részt vett az Erdélyért és Budapestért folyó harcokban. 1944 nyarán Piliscsabán képeztek ki két úgynevezett ködösítőszázadot, amelyek feladata − légitámadás esetén − a fontos épületek álcázása volt.

1596012978

A hidegháború után sok szakértő hitt abban, hogy ha csökkentik a tömegpusztító fegyverek számát, akkor a nagyhatalmak szembenállása sem lesz annyira kiélezett. Ez végül nem igazolódott, hiszen a mostani biztonsági környezet folyamatosan változik, újabb és újabb kihívások elé állítja a szereplőket. A technológiai áttörések pedig megváltoztatták a hagyományos haditechnikai rendszereket, stratégiákat és eljárásmódokat. „Ugyanakkor sosem szabad elfelejteni, hogy bár valóban egyre kevesebb tömegpusztító fegyvert tartanak hadrendben, az ezek ellen való védekezés most is időszerű" – mondta a parancsnok.

1596012979

A beszédet követően a zászlóalj és az MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ állománya koszorút helyezett el az egyetem egyik épületének falán lévő emléktábla alatt. Az 1996-ban állított tábla a második világháborúban elesett „vegyiharcosok" emléke előtt tiszteleg.

1596012979

Fotó: Dévényi Veronika