Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vegyivédelmi szakemberek Szerbiában

Szöveg: Vágföldi Zoltán alezredes |  2015. november 26. 17:02

Az MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ két katonája is részt vett a közelmúltban, Szerbiában megrendezett a „Vegyi fegyverek hatásai elleni védelem” elnevezésű haladó szaktanfolyamon.

A tanfolyamot – amelyen 13 nemzet 24 katonája vett részt – Krusevacban, a Szerb Fegyveres Erők Vegyivédelmi Kiképző Központjában és gyakorlópályáján rendezték meg. A kurzus célja a résztvevő szakemberek tudásának, gyakorlati tapasztalatainak bővítése volt a „mérgező harcanyagok káros hatásai elleni védelem" témakörében. 

1596004579

A tanfolyam során a résztvevők megismerhették a mérgező anyagok kimutatásának eljárásait és eszközeit, emellett pedig magát a kimutatást is gyakorolták imitációs anyagokkal. A kurzuson szó esett még a szerb hadseregben alkalmazott egyéni védőeszközökről, valamint a mentesítési eljárásokról is. Mindezek mellett a résztvevőknek lehetőségük nyílt arra is, hogy gyakorolják a harcanyagok terepi mintavételezését, valamint a helyszíni kimutatását – valósághű körülmények között, imitációs anyagok felhasználásával.

A program része volt még a szennyezett terepszakasz személygépjárműves felderítése és megjelölése. Emellett pedig a szervezők bemutatták egy telepíthető laboratóriumi gépjármű belső munkaterét, felszerelési eszközeit és kiegészítő berendezéseit is.

1596004580

A hallgatók elméletben és gyakorlatban is megismerkedtek az egyéni és technikai mentesítés eszközeivel, majd a kurzus végén megismerhették a szerbek által használt vegyihelyzet értékelő manuális eljárást.