Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

vegyi fegyver - 5. oldal

Cikkek
1595964045

A szíriai légierő gyermekekkel is végzett

2013. december 8. 12:09

Legkevesebb 12 emberrel, köztük öt gyermekkel végeztek a szíriai kormányerők légi csapásai december 7-én, szombaton az ország északkeleti részén, Rakkában, amely a felkelők kezén van – adta hírül az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja OSDH.

1595964036

OPWC: megsemmisítették a vegyi fegyverek célba juttatására alkalmas szíriai lőszereket

2013. december 7. 16:41

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) december 6-án, pénteken bejelentette, hogy sikerült megsemmisíteni a vegyi fegyverek célba juttatására alkalmas összes szíriai lőszert, és ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett a mérgező anyagok felszámolásának 2014 közepéig tartó folyamata.

1595963783

Egyelőre nyitott, mikor írja alá Karzai az amerikai-afgán megállapodást

2013. december 5. 8:29

Afgán részről nem hangzott el konkrét időpontra vonatkozó ígéret azzal kapcsolatban, hogy mikor írja alá Hamid Karzai afgán elnök az amerikai-afgán biztonsági megállapodást – közölte december 4-én,  szerdán Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár. Ezt azután közölte újságírókkal, hogy az atlanti szövetséghez tartozó országok külügyminiszterei kétnapos tanácskozásuk zárónapján az afganisztáni nemzetközi harci misszióban résztvevő nem NATO-tagországok képviselőivel együtt megbeszélést folytattak az afgán külügy- és belügyminiszterrel.

1595963740

OPCW: az Egyesült Államok semmisíti meg a szíriai vegyi fegyverek egy részét

2013. december 1. 18:48

Az Egyesült Államok semmisíti meg a szíriai vegyi fegyverek egy részét – jelentette be november 30-án, szombaton a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW).

1595963710

Egy amerikai hajón semmisíthetik meg a szíriai vegyi fegyverek egy részét

2013. november 29. 10:27

Az amerikai kormány felajánlotta, hogy egyik hajóján, nemzetközi vizeken semmisítsék meg a legveszélyesebb szíriai vegyi fegyverek egy részét – közölték az AP hírügynökséggel nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők november 28-án, csütörtökön.

1595963484

Szlovákia részt vállal a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésében

2013. november 28. 11:00

Szlovákia nagy valószínűséggel részt fog venni a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésében – közölte Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter kijelentésére hivatkozva a SITA szlovák hírügynökség november 27-én, szerdán.

1595963199

Egy évvel tovább maradnak Törökországban az amerikai Patriot-rakétaütegek

2013. november 21. 14:39

Egy évvel meghosszabbítja két Patriot típusú légvédelmi rakétaütegének törökországi állomásoztatását az Egyesült Államok – közölte a Washingtonban tartózkodó Ahmet Davotoglu török külügyminiszterrel Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter.

1595963132

Az OPCW jóváhagyta a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének tervét

2013. november 17. 13:01

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) jóváhagyta november 15-én, péntek este a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének részletes tervét, de egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik országban lesz ennek a helyszíne, mert Albánia néhány órával korábban elutasította az Egyesült Államok azon kérését, hogy vállalja el a feladatot. Az OPCW döntéséről a szervezet hivatalos képviselői tájékoztatták a hírügynökségeket.

1595963123

Norvégia hajókat küld Szíriába a vegyi fegyverek elszállítására

2013. november 16. 15:19

Norvégia az első ország, amely bejelentette, hogy katonákat küld Szíriában, ezzel segítve az ENSZ-nek felszámolni Bassár el-Aszad elnök hadseregének vegyifegyverkészletét.

1595962585

Az év végéig tervezik kiszállítani a szíriai vegyi fegyvereket

2013. november 9. 12:37

Egy új orosz-amerikai terv szerint az év végéig kellene kiszállítani Szíriából a vegyi harcanyagokat, ellenben a megsemmisítésük tovább is eltarthat, mint korábban gondolták.