Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszonhét hét alatt 1364 bejelentés

Szöveg: Takács Vivien |  2015. július 9. 8:01

A 27. héten, azaz június 29 és július 5. között 30 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 6 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Csörgei Csilla törzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2015-ben eddig összesen 1364 bejelentést kaptak.

Június 30-án Dormándról, érkezett bejelentés, hogy a templom közelében egy darab 8 centiméteres német aknavetőgránátot találtak, amit Sulykovszki Róbert zászlós vezette járőr a helyszínről a központi gyűjtőbe szállított.

Július 2-án Sirok községben akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A Debrődi Péter százados vezetésével a helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy darab, 39 M magyar 5 centiméteres aknavetőgránát került elő, amit a központi gyűjtőbe szállítottak.

Címkéktűzszerész