Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idén is könyvkavalkád a Millenárison

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. április 16. 11:45

Immáron huszadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált − a szervezők április 18−21. között a Millenáris parkban várják az érdeklődőket. A látványos és tartalmas kötetek díszes bemutatóján a Zrínyi Kiadó is számos új alkotást tár az érdeklődő olvasók elé.

A már két évtizedes múltra visszatekintő könyvfesztivál idén is számos érdekességet, újdonságot tartogat. A rendezvény hagyományaihoz híven idén is helyet kap az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja, és ezúttal is lesznek kiemelt díszvendégek. A tizenöt fős olasz delegációt Michel Houellebecq vezeti, akinek irodalmi karrierje 20 éves korában indult el. Az olasz író a könyvfesztivál során Tarlós Istvántól, Budapest főpolgármesterétől veheti át Budapest Főváros Önkormányzatának és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közös elismerését, a Budapest Nagydíjat.

A Zrínyi Kiadó gondozásában született alkotásokat a Millenáris park „B" épületében, a B44-es standnál tekinthetik és vásárolhatják meg az érdeklődők. Kollégáink a korábbi évekhez hasonlóan ismét a katonai könyvkiadás múltjához és jelenéhez méltó kínálattal lesznek jelen a fesztiválon: olyan nagyszerű, mérföldkőnek is nevezhető műveket mutatnak be, mint például a nemrégiben megjelent Don-kanyar 1942-43, amely mind képi világában, mind tartalmában ékes darab lehet könyvespolcainkon. Emellett nemrég jelent meg dr. Szabó Péter és dr. Bús János tollából a Béke poraikra… sorozat harmadik kötete is, amely így trilógiává egészíti ki a szerzőpáros korábbi két alkotását. E mű mellett kapható lesz a zrínyis standnál a Kis magyar hadtörténet és annak angol nyelvű változata, az Illustrated Military History of Hungary is, de a felsoroltakon kívül még közel 150 különböző alkotás között válogathatnak a hadtörténelem, a haditechnika vagy a biztonságpolitika iránt érdeklődők.