Időutazás

Szöveg: Rácz Tünde | 2016. január 28. 7:20

Valaha még a magyar tábornokok közül se mindenki léphetett be az objektumba. „A titkosabbnál is titkosabb” volt, ennek ellenére minden környéken lakó tudta: Kis-Moszkva – ahogy ők hívták – csakis atomtitkokat rejthet.

Nem kiránduláson vagyunk, bár a környezetet illetően annak is vehetnénk: dolgozni jöttünk, és mint később kiderült, mindent nagyon komolyan kell venni! Az erdei út végén marcona szovjet katona állja utunkat. Megrémülhetnénk, de szerencsére csak egy pléh „elvtárs" az, „aki" az objektum előtt megálljt parancsol. Mögötte egy felbőszült eb csahol. Bár moszkvai őrkutya is lehetne, de csak Leó, a hazai, kaukázusi jellegű négylábú veszi komolyan feladatát. Így fogad minket Kis-Moszkva. A beléptetés sem szokványos: az engedélyek, a személyazonosság ellenőrzése, majd aláírjuk, hogy saját felelősségre lépünk be. Nem vicces. Beszakadhatsz, leomolhat, rád eshet – és a portyázó vaddisznókat már csak halkan említi az őrség. A terület szigorúan őrzött, engedély nélkül nem látogatható.

Az utolsó szovjet katona 1990 márciusában hagyta el a Veszprém megyei mini poliszt, azóta a természet foglalja vissza szép lassan a hajdan hétköznapi élettől is zajló területet. A katonai létesítménynek két különálló, légmentesen zárható atomtároló adja a nevezetességét. Itt nukleáris tölteteket és rakétatartozékokat tároltak. A ma már üresen álló, szétrabolt teremben a sötétség az úr. A bejutás is nehézkes, a robosztus ajtó csak sokára adja meg magát, de végül feltárul. Mögötte hasonló kaliberű ajtó áll sárgára festve, ez már könnyebben nyílik, és bejutunk a tárolóba. Innen rozsdás vaslétra vezet le a mélybe. A nagy középső térből számos járat indul, géptermek, tárolók, elektromos helyiségek és számtalan szoba, iroda. Vészkijáratok – a tengeralattjárókról és hajókról ismert kör alakú ajtók – sorakoznak mindenfelé. Igazi labirintus! Cirill betűs feliratok mindenütt.

A katonai területen továbbhaladva rozsda ette szögesdrót kísér minket mindenfelé. A kerítés háromzónás biztonsági vonal, a ma már erdővé nőtt fák között apró bunkerek sorakoznak, már nem ül bennük fegyveres őr. Bejárjuk a parancsnoki épületet, a telephely garázsait, a konyhai előkészítőt, az ebédlőt, a kultúrházat.

Ma már csak a madarak adnak koncertet a teremben, a mozigépeknek háttal állva már csak mi nézünk a valaha volt vászonra. Marx, Engels és Lenin viszont töretlenül tekint alá a falakról, őket megkímélte még az idő.

Az itt szolgáló katonák családjukkal együtt éltek Kis-Moszkvában. Ezért a zárt területen belül működött óvoda, iskola, könyvtár, és működtek egyéb életterek. A strand medencéjében már fák nőnek, a kismedence szélén, még ha halványan is, de ott „úszkál" egy felfestett krokodil, a gyermekzsivajra emlékezve. A játszótér, a sportpálya, a télikertek üvegházai és a négyszintes lakótelepi házak között díszsövények húzódnak már elvadulva, de még látszik, hogy nagy igényességgel ültették őket. A lakások üresen állnak, megállt az idő; az egyik nappaliban felejtett Argumenti i Fakti (Аргументы и Факты ) 1989. novemberi száma jelzi, mikor is ért véget itt a történelem.

A kapun kifelé menet Leó még vicsorog egy utolsót, búcsút intünk rozsdamarta őrünknek is, minden veszteség nélkül tekintettünk be az alvó kisváros hétköznapjába. Aludj tovább csendben Kis-Moszkva!