Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Igazgatóváltás a debreceni Honvéd Középiskolában

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Tóth László |  2020. április 1. 15:00

Kovács István alezredes lett a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium új igazgatója. Berkecz Gábor, az intézmény eddigi vezetője zárt körű ünnepség keretében adta át a helyét utódjának április 1-jén.

1596077725

Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára ünnepi beszédében emlékeztetett: a középiskola létrehozásával olyan értékeket sikerült újrateremteni Magyarországon, amelyre méltán lehetünk büszkék. „Itt tanuló növendékeink, akiket szüleik ránk bíztak – amellett, hogy szakmát, tantárgyakat és műveltséget tanulnak –, olyan honvédelmi nevelésben részesülnek, amely pozitív irányba befolyásolja egyéni sorsukat, ugyanakkor nagyon sokat segít ennek a kis országnak, hogy még eredményesebben tudjon fejlődni."

Ruszin Romulusz kijelentette: a Honvédelmi Minisztérium eltökélt szándéka, hogy ezt a jól működő modellt szeretné továbbfejleszteni, ezért az elkövetkezendő években több honvéd középiskola és kollégium létrehozását tervezik. A program gyakorlati megvalósítását, stratégiai finomítását Berkecz Gáborra bízzák majd. Ezt követően Ruszin Romulusz átadta Berkecz Gábor és Kovács István alezredes részére a kinevezésüket igazoló dokumentumokat.  

1596077725

Berkecz Gábor, a középiskola leköszönő igazgatója kérdésünkre elmondta: a debreceni intézmény régi-új utat nyitott további honvéd középiskolák és kollégiumok létrehozására. „Látva az itt folyó pedagógiai folyamatokat, igenis megéri a honvédelmi nevelésbe és oktatásba fektetni, mert ezek a gyerekek már fiatalon megismerkednek egy olyan bajtársias közösséggel, amely egész életükben segítheti őket abban, hogy jó emberek, jó állampolgárok és jó katonák legyenek" – mondta Berkecz Gábor, aki a Honvédelmi Minisztérium Oktatási Tudományszervező és Kulturális Főosztály köznevelési osztályvezetőjeként folytatja tovább.

Kovács István alezredes kérdésünkre úgy fogalmazott: nagyon jól felkészített pedagógusi és alkalmazotti testülettel vette át az intézmény vezetését. „Roppant izgalmas feladat lesz, nagyon sok jogszabálynak kell megfeleltetnünk az intézményt, új alapokra kell helyezni a működést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a növendékek nevelését biztosító alapokmányainkat, a pedagógiai programot, szakmai programot a bevezetendő Nemzeti Alaptantervvel kell összhangba hoznunk, harmonizálnunk kell a kiadott kerettantervekkel, és ezeket felmenő rendszerben alkalmazzuk majd" – tette hozzá az intézmény igazgatója.

GALÉRIA