Legendás magyar katonaorvosok: Flór Ferenc

Flór Ferenc 1809. október 10-én született Erdélyben, a Nagyvárad melletti Váradolasziban. Családja kereskedelemmel és gazdálkodással foglalkozott. A tehetséges és a tudományok iránt érdeklődő Flór Nagyváradon és Nagykárolyban végezte tanulmányait, majd 1827-ben iratkozott be a pesti egyetem orvostudományi karára. Negyedéves medikus volt, amikor 1831-ben – a kolerajárvány idején –  Kalocsára küldték „járványorvosnak". A körülbelül 465 ezer megbetegedést okozó járványban mintegy 250 ezer ember vesztette életét, többek között Kazinczy Ferenc is.

Flór „járványorvosi" szolgálata után visszatért az egyetemre és 1833-ban orvosi, majd 1834-ben sebészi és szülészmesteri oklevelet szerzett. Doktori disszertációja, a Kisdedápolás címet kapta, és az első magyar nyelven íródott munka volt a témában. A következő években külföldi tanulmányútra indult: Berlinben és Bécsben ismerkedett meg a legújabb sebészi és szemészeti műtéttani eljárásokkal.

Külföldi tapasztalatszerzése után hazatért és előbb a pesti egyetem állatgyógyászati tanszékének tanársegédje, majd 1835-től Stáhly Ignác sebészprofesszor tanársegédje lett az egyetem orvostudományi karán. Elsőként alkalmazta Magyarországon a kloroformos altatást műtétjei során. Munkája során felismerte, hogy milyen nagy szükség lenne az orvosi nyelv latin kifejezéseinek magyarítására, így Bugát Pállal együttműködve megteremtették a magyar orvosi nevezéktan alapjait. Munkásságának és szakértelmének köszönhetően, 1837-ben a Rókus Kórház tiszteletbeli, majd 1840-től rendes osztályos főorvosává nevezik ki. Szakmai és állampolgári megbecsülését annak is köszönheti, hogy az 1938-as nagy pesti árvíz idején a bajbajutottak megmentése érdekében csónakos csapatot szervezett és a mentési feladatokban is személyesen részt vett.

Flór aktív szerepet vállalt a társadalmi- tudományos ügyekben is : a jeges árvíz során szerzett tapasztalatai alapján javaslatot tett a mentésügy megszervezésére. 1838-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, Közreműködött a Budapesti Királyi Orvosegyesület megalakításában, az 1840-ben megszervezett Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlésének kiadványát, a „Munkálatok"-at egészen 1848-ig szerkesztette.

Szakmai munkásságának és aktív tudományos és közéleti tevékenységének köszönhetően 1847-ben Pest város tiszti főorvosává és a Rókus Kórház igazgatójává nevezték ki. 1848-ban, a forradalom kitörésekor nemzetőrnek jelentkezett, majd katonaorvosi szolgálatba. 1849-től a katonaorvosi szolgálat vezetőjévé nevezték ki. Katonaorvosi munkássága is bővelkedik az újításokban és tükrözi Flór szakmai és emberi rátermettségét: megreformált a honvédorvosi szolgálatot, megszervezte a front- és háttérországi betegellátást. Különösen nagy hangsúlyt fektetett a gyógyszer- és műszerhiány felszámolására, valamint létrehozta a tábori kórházak rendszerét. Az ő intézkedéseinek köszönhetően elsőként vontak be nőket a honvédségi betegellátásba. Nevéhez fűződik a központi katonai gyógyszertár megszervezése, a mozgó tábori patikák rendszere. Intézkedései közül újdonságnak számított az újoncok orvosi ellenőrzése, a rokkantak utókezelése, a kórházi ügyvitel szabályozása, naprakész statisztikák és jelentések készítése, amelyek alapján lehetővé vált az erők gyors átcsoportosítása.

1849 júniusában az új hadügyminiszter Görgey Artúr, saját bizalmasát, Lumniczer Sándort nevezte ki a helyére, így Flór a tartalék hadtest főorvosa lett. A szabadságharc bukása után, másfél évnyi börtönre és állásvesztésre ítélték. 1851-ben szabadult a fogságból, ahonnan Tápiószelére száműzték, ahol egészen 1861-ig a Bach-rendszer szigorú rendőri megfigyelése alatt állt. Gazdálkodással és a környéken élők gyógyításával foglalkozott. A Bach-rendszer bukása után visszahelyezték Pest város tiszti főorvosi és Rókus Kórház igazgatói állásában, tiltakozva a kormányzati rendszer megváltoztatása miatti tiltakozásként lemondott tisztségeiről és visszaköltözött Tápiószelére. A 1867-es kiegyezést követően visszahívták állásába, így harmadszor is elvállalta a fővárosi tiszti főorvosi és kórházigazgatói feladatok ellátását. Aktívan állt neki Pest közegészségügyi állapotainak rendezéséhez, – ivóvízellátás, szennyvízelvezetés – valamint a Rókus Kórház felújításának, azonban 1871. július 7-én tragikus körülmények között elhunyt, amikor a lóvasút elgázolta. A Fiumei úti Sírkertben helyezték örök nyugalomra.

(Folytatjuk!)