Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iraki nagyköveti látogatás

Szöveg: Tisóczki Flóra |  2017. július 20. 18:00

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter hivatalában fogadta Tallal Jameel Saleh Al-Obaidit, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövetét.

A találkozón a honvédelmi miniszter üdvözölte Moszul felszabadítását, melyet komoly sikerként könyvelhet el az iraki kormány. A nemzetközi terrorizmus és az Iszlám Állam elleni harcban ez mérföldkőnek számító eredmény.

1596036352

Dr. Simicskó István kiemelte, hogy a magyar katonai hozzájárulás létszámáról és mandátumának bővítéséről hozott döntés világosan jelzi elkötelezettségünket a terrorizmus elleni harcban.

Al-Obaidi nagykövet köszönetét fejezte ki kormánya nevében az Erbilben szolgáló magyar katonák tevékenységéért, a mandátum és létszám bővítéséért, valamint a magyar felajánlásokért. Moszul felszabadítása örömre ad okot az iraki kormány és nép számára is, hiszen az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felszámolásáért nagy lépéseket kell tenni, és ebben Iraknak támogatásra van szüksége.

1596036352

A találkozó végén a honvédelmi miniszter hangsúlyozta: fontos számunkra az iraki újjáépítésben történő részvétel, hiszen Irak stabilitása Európa érdeke is.

Fotó: Dévényi Veronika