Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iskolapadból a pokolba

Szöveg: Takács Vivien |  2019. február 25. 15:06

Az Iskolapadból a pokolba – Kókay László doberdói naplója című könyvet február 22-én, pénteken mutatták be Budapesten, a Benczúr Ház dísztermében.

1599199244
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány szervezésében mutatták be a Nagy Háború Könyvek sorozatának harmadik kötetét. Az Iskolapadból a pokolba – Kókay László doberdói naplója című kiadványt elsőként Pintér Tamás történész-levéltáros méltatta. Beszédében felidézte a könyv keletkezésének körülményeit, és elmondta: 2017 februárjában fordították le olasz nyelvre a naplót. A könyv egy tizennyolc éves szegedi piarista diák első világháborús frontélményeit írja le. A napló szerzője érzékletesen mutatja be az 1916-os lövészárokélet mindennapjait, illetve beszámol a front mögötti viszonyokról is.

Dr. Szőke László, a Köztársasági Elnöki Hivatal Külügyi Igazgatóság igazgatója beszédében tolmácsolta Áder János köztársasági elnök üdvözletét, aki a könyv előszavát írta. „A világháború máig rejtett emlékeinek feltárása folytatódjon ugyanilyen lelkesedéssel, a megértés és a béke szellemében" – hangsúlyozta az igazgató.

1599199244
Gianfranco Simonit helytörténész elmondta: ez a napló nekik is segített, hogy a falujuk (San Martino del Carso) számára fontos, korábban elveszett, a Nagy Háború és az azt követő történelmi események hatására elfojtott emlékeket tudjanak felfedezni. Marjanucz László történész, egyetemi tanár beszédében egyebek mellett felelevenítette a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred múltját. Mint mondta: a gyalogezred a Doberdón, a rommá lőtt San Martino falunál küzdött. Végezetül pedig Kókay Ágoston és Kókay László, a naplóíró unokái jellemezték nagyapjukat: „fiatal, bátor, precíz és kötelességtudó volt" – mondták.

A hagyományőrző katonák az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Osztályának felkérésére vettek részt a rendezvényen.

1599199245
Fotó: a szerző felvételei