Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ízek, borok, hangulatok

Szöveg: Singer Éva hadnagy |  2016. július 30. 7:42

Ezzel a címmel szervez évről évre találkozót Balatonakarattya a népzene és néptánc, valamint a finom ízek és borok szerelmeseinek. Az idei rendezvényen a Magyar Honvédség is képviseltette magát az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ csapatával.

Békési Éva őrnagy, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Híradó és Informatikai Részleg részlegvezetője Balatonkenesét már elbűvölte főzőtudományával, hiszen két hónapja csapatával és fantasztikus pandúrgulyásával megnyerte az MH RKKK számára az Aranyfakanál-díjat. Vezetésével az MH RKKK csapata a balatonakarattyai „Ízek, borok, hangulatok" rendezvényen mutatta meg az érdeklődőknek, mit tud a bográcsban varázsolni. Most chilis bab készült, sok friss fűszerrel: bazsalikommal, kakukkfűvel, babérral, oreganóval, négyféle babbal, kétféle hússal és hagymával.

1596017427

A munkamegosztás természetesen jól működött. A csapat férfitagjainak (Piros Ottó ezredes, az MH RKKK parancsnoka, Békési Csaba és dr. Krajcsi Tibor) feladata a tűzgyújtás, a bogrács előkészítése, a konzervek felbontása, végül a kóstolás volt, míg a hölgyek (dr. Krajcsi Tiborné törzszászlós, Wéber Zsuzsanna és Goórné Majoros Gertrúd) Békési Éva őrnagy keze alá dolgoztak a főzésben segédkezve. Az előkészítési munkálatok során dr. Krajcsi Tiborné törzszászlós, az alakulat Egészségügyi Központjának vezető asszisztense vívta ki a csapat csodálatát, aki rendkívüli gyorsasággal aprított fel mindenféle zöldséget.

Az eredmény most is kiváló lett, el is hangzott a „jövőre ugyanitt", így az alakulat állománya lassan a környék egyik elismert „gasztrocsapatának" számít.

1596017428

Fotó: a szerző felvételei

Címkékrekreáció