Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jubileumi diplomák

Szöveg: M. Tóth György |  2012. szeptember 29. 12:06

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület (Hohe) szervezésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszának dísztermében adták át a Ludovika Akadémiát 75, illetve 70 évvel ezelőtt elvégzettek jubileumi diplomáit.

1595942191

Az MH Ludovika Zászlóalj katonáinak
közreműködésével megtartott ünnepségen ismertették a Honvédelmi Minisztérium
parlamenti államtitkárának köszöntőlevelét. Dr. Simicskó István úgy fogalmazott: a ludovikás eszményt
nemcsak az oktatás és a nevelés magas színvonala, a célratörő
szabályok összessége, hanem a valóban tanulni és szolgálni
vágyó hallgatók elkötelezettsége emelte a magasba.
A jubileumi diplomásokra is utalva az államtitkár levelében hangsúlyozta: „A ludovikások nélkül tanáraik csak ide
vezényelt katonák, a Ludovika épülete csak felhúzott falak
sokasága, a tanintézeti szabályok pedig értelmetlen utasítások
maradtak volna. Ők, az itt végzett hadnagyok voltak azok,
akik szerte a világban, akár katonaként továbbszolgálva,
akár később, a polgári életben is továbbvitték és éltették a
Ludovikát."

1595942191

Dr. Boldizsár Gábor ezredes, az NKE Hadtudományi és
Honvédtisztképző kar dékánjának köszöntő szavai után dr.
Boross Péter volt miniszterelnök, majd dr. Szakály Sándor történész, a Hohe elnöke szólt a
résztvevőkhöz.
Beszédükben méltatták a volt Ludovika falai közt zajló,
hazafiságra, kötelességtudásra és minden helyzetben
fegyelmezett helytállásra törekvő nevelőmunkát. Mint
fogalmaztak: a most diplomát kapók bizonyították, hogy a
második világháborúban ha kellett, életük árán is védelmezték a hazát. A háború utáni
nehéz években is hűek voltak esküjükhöz, és a kommunista
érában is egyenes gerinccel állták a megpróbáltatásokat.

A jubileumi emlékdiplomákat az NKE, valamint a Hohe
képviseletében Boldizsár Gábor és Bőjthe
Tamás főtitkár adta át. A megjelent tizenöt jubileumi diplomás
egyike volt az az évfolyamát immár csak egyedül képviselő
vitéz Horváth István is, akit 1937-ben avattak hadnaggyá. 
„A Hohe öt kontinensre küldött körlevélben fordult az 1937-ben és 1942-ben végzett ludovikásokhoz, hogy jubileumi
diplomájukat idén, szeptemberben átvehetik Magyarországon.
Közülük tizenegyen nem tudtak részt venni az ünnepségen,
így részükre postai úton juttattuk el a rubin jelzővel illetett
diplomát" – mondta Kakucsy György, a Hohe irodavezetője.

1595942191

Az ünnepséget Kóczán Árpád alezredes, tábori esperes imája,
majd a Szózat eléneklése zárta. Ezt követően a résztvevők az
egyetem területén megkoszorúzták az egykori katonaiskolák,
és hősi halált halt diákok emléktábláját.

Fotó: Hohe-archívum