Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jubileumi koncertet tartottak Tatán

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Kertész László |  2020. február 10. 8:42

Jubileumi hangversennyel ünnepelte megalakulásának tizenötödik évfordulóját az MH 25. Klapka György Lövészdandár Helyőrségi Zenekar február 9-én, vasárnap este, a tatai Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban. A rendezvényen – mások mellett – részt vett dr. Korom Renáta, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára.

1596075946

„Nagy öröm, hogy olyan városban élhetünk, amelynek nagyon széles művészeti tárháza van és amelyből messze kiemelkedik a Klapka György Lövészdandár kiváló zenekara" – hangsúlyozta köszöntőjében Michl József, Tata polgármestere.

Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsoka úgy fogalmazott: Tata helyőrségi zenekara 2005 óta látja el szolgálati feladatait, így az elmúlt másfél évtized alatt a város és a régió életének elválaszthatatlan része lett. „Nemcsak élőben, koncerteken és térzenéken hallhatjuk őket, hanem 2006-ban rádiófelvételt rögzítettek, 2007-ben megjelentették első, 2010-ben második, 2014-ben a harmadik CD lemezüket is, valamint a mostani jubileumra – a város támogatásával – egy nívós lemezt is elkészítettek" – mondta a parancsnok, hozzátéve: a hazai zenekedvelők mellett a külföldi közönség is láthatta, hallhatta őket, hiszen négy alkalommal szerepeltek külföldön: először 2007-ben, majd 2019-ben a franciaországi Lourdes-ban, a Nemzetközi Katonai Zarándoklaton működtek közre, 2011 júniusában Szlovéniában, a Ljubljanai Nemzetközi Katonazenekari Fesztiválon szerepeltek kimagasló sikerrel, 2012-ben a csehországi Olmütz-ben képviselték hazánkat.

A parancsnok elmondta azt is, munkájuk elismeréseként a zenekar tagjai 2010-ben Megyei Príma-díjban részesültek, 2014-ben a „Tata Városáért"-díj arany fokozatát, 2015-ben a magyar honvédelem napja alkalmából Magyarország honvédelmi miniszterétől Egressy-díjat vehettek át. 2018-ban a tatai városvezetés felkérésére közreműködtek a városegyesítés 80. évfordulója alkalmából született zenés színmű teljes zenei anyagának létrejöttében és rögzítésében.

1596075946

„A katonazenészeket civil kollégáiktól nemcsak az különbözteti meg, hogy indulót játszanak. Ők katonák, ami azt jelenti, hogy zenészként részt vesznek azokon a fizikai, lövészeti és sportfoglalkozásokon, ami a katonáknak elő van írva. Emellett több alkalommal vettek részt árvízi védekezésben és a határmenti feladatokban is. A katonazene mellett nekik valós katonaként is meg kell állniuk a helyüket fizikailag és szellemileg egyaránt" – mutatott rá Lőrincz Gábor dandártábornok.

Az est első felében ismert komolyzenei művek hangzottak el, majd a második részben könnyedebb, de hasonlóan népszerű zeneszámokat hallhatott a közönség Balázs Attila őrnagy művészeti vezető és Román Géza százados, a dandárzenekar karmesterhelyettese vezényletével.   

GALÉRIA