Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kadétképzést indít a csepeli BKSzC

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. szeptember 25. 11:06

Akár 2020-ban elindulhat a kadétképzés a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSzC) intézményeiben – jelentette be Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Erdélyi Lajos, a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára szeptember 25-én, Csepelen.

1599193440
Németh Szilárd a BKSzC Weiss Manfréd Szakgimnáziumában a tantestület előtt elmondta: a Magyar Honvédség 170 éves történelmének kezdetét az önkéntesség határozta meg, és ezt a hagyományt szeretnék mindinkább előtérbe helyezni. „Azt szeretnénk, hogy Magyarországon ismét büszkeség lenne a katonai pályát választani" – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kadétképzés túlmutat a fegyveres szolgálaton, és komoly lehetőséget jelent mindenkinek, aki részt vesz benne.

Csepelen a HM parlamenti államtitkárának közbenjárása nyomán valósulhat meg a kadétképzés. Erdélyi Lajos, a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta: jelenleg 55 középiskolában mintegy 2500 diák tanul honvédelmi alapismereteket; a választható érettségi tantárgyat minden megyében tanítják. A kadétképzés, mint OKJ-s ágazati szakképzés leghamarabb 2020-ban indulhat el például mechatronika, gépészet, informatika és autószerelő területeken. A szakképzés után diákok a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a szentendrei MH Altiszti Akadémián tanulhatnak tovább. A pedagógusok felkészítése már jövő tavasszal elkezdődik – fűzte hozzá.

1599193440
Fotó: Rácz Tünde