Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kadétok a kaposvári honvédelmi táborban

Szöveg: Löbl Eszter hadnagy |  2019. június 22. 9:32

Idén immár negyedik alkalommal rendeznek nyári tábort az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrednél 14-16 éves gyerekeknek. A kaposvári alakulat ebben az esztendőben két turnust szervez a honvédség iránt érdeklődő diákoknak, az első június 17-én kezdődött…

1599204412
Az idei első honvédelmi táborban a szekszárdi Ady Endre Szakképző Iskola és Kollégium Honvéd Kadét Képzésben tanuló 25 diákja vett részt. A táborozók fogadása és regisztrációja, valamint a felszerelés felvétele után a tábor vezetője, Vörös István főhadnagy tartott rövid tájékoztatót, majd a gyerekek elfoglalták a számukra kijelölt sátrakat. Ezt követően az alakulat parancsnokhelyettese, Szikszai László alezredes köszöntötte a táborba érkezőket.

Délután és kora este tereptan ismereteket sajátítottak el a laktanya mellett elhelyezkedő zaranyi erdőben. Ismerkedtek a tájolóval, a térképpel, illetve feladatul kapták, hogy ezek segítségével jussanak el egyik pontból a másikba. 

A honvédelmi tábor második napja hajnali tornával indult. Ezt íjász foglalkozás követte, majd délután a nagyatádi 63. bázis akadálypályáján bizonyíthatták rátermettségüket és kitartásukat, este pedig Vincze Anett pszichológus előadása zárta a napot.

1599204412
A tábor a szerdai napon is sportfoglalkozással kezdődött, amit Vajda János, a kaposvári THOR GYM vezetőedzője tartott. A délelőtt csoportos foglalkozásokkal telt, amely során a diákok egyebek mellett önvédelmi technikákat is tanultak. Ezt egy újabb látványos foglalkozás követte: a Kapos Baranta Hagyományos Magyar Harcművészeti Egyesület egyik tagja, Németh Erik mutatta be, miként kell bánni az ostorral és az íjjal. Délután a zaranyi erdőben harcászati foglalkozásokon vettek részt, többek között erődítés és álcázás volt a feladat. Megismerhették a BTR-80 típusú harcjárművet is.

Csütörtök délelőtt a gyakorló kézigránát dobás aratott nagy sikert a táborlakók körében, délután paintball foglalkozás, majd hadtörténeti előadás várt rájuk, amit Varga Máté régész tartott.

Péntek délelőtt Lasertag és Air Soft szituációs lövészet szerepelt a programban. Ebéd után pedig elérkezett a táborzáró ceremónia. Vörös István főhadnagy köszönetet mondott minden résztvevőnek az együtt töltött öt napért. A legügyesebb táborozó Fülöp Flóra volt. Az alakulattól minden diák oklevelet és ajándékokat vehetett át.

A kaposvári honvédelmi tábor második turnusa a jövő héten kezdődik.

1599204413
Fotó: a szerző felvételei

Címkék