Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katona leszek!

Szöveg: Juhász László százados |  2013. július 14. 10:32

Eredményesen zárult a tanév a KatonaSuli-program keretében folyó oktatásban Szentesen. Az első katonai képzést vállaló végzős diákokból ketten azonnal életcélul tűzték ki maguk elé a katonai pályát, és szerződéses katonai szolgálatra jelentkeztek 2013. július 11-én a szegedi toborzóirodában.

Négy évvel ezelőtt kezdődött Szentesen, a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskolában a KatonaSuli-oktatás keretében a katonai alapismeretek tárgyat választó diákok képzése az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonáinak közreműködésével. Az első végzős évfolyam a napokban eredményes érettségi vizsgát tett a tantárgyból. A sikeres vizsga és a kötelező tananyag elsajátítása mellett a diákok a négy év alatt sokat tanultak oktatóiktól a katonai magatartási formákról is. Tanáraik büszkék rá, hogy tanulóik napi életében is megjelent a katonai fegyelem.

A műszaki ezred a tanulmányok befejezését követően is támogatja a katonai pálya iránt érdeklődőket. Az érettségi vizsga megszerzése után Csákó Enikő és Török Zsolt elhatározták, hogy belépnek a honvédség kötelékébe. Példájuk azonnal követőre is talált az iskolában. Lázár Miklós, aki villanyszerelőként végzett, csatlakozott hozzájuk, és szintén a katonai pályát választotta. Az alakulat Humán Integrált Ügyfélszolgálati Irodájának munkatársa, Kőrösi Viktória főtörzsőrmester segítségével tették meg az első lépéseket, aki elkísérte őket a szegedi toborzóirodára. Itt megkapták a szükséges tájékoztatást a szerződéses katonai szolgálatról, és aláírták a jelentkezési lapjaikat.

1595957117

Mint Csákó Enikőtől megtudjuk, már édesapja is katona volt, így ő is szeretne bizonyítani, hogy a család büszke lehessen rá. A tanórákon tetszett neki az egészségügyi előadás, a logisztikusok munkájának bemutatása, a gyakorlati foglalkozások, az önvédelmi fogások elsajátítása. Ezek a hatások folyamatosan megerősítették benne az elkötelezettséget a katonai pálya iránt.

Török Zsolt hangsúlyozta: már nyolcadikos kora óta katona akart lenni. Az órák alatt még jobban megtetszett neki a honvédség hierarchikus felépítettsége, amelyben a ranglétrán majd ő is szeretne egyre feljebb emelkedni. A katonai ismeretek tanórák oktatására az iskolába hozzájuk érkező katonák előadásai is jelentős buzdítást jelentettek számára. Ha egy tanár belépett hozzájuk, érezhető volt, hogy az osztály figyel, és fegyelmezettebbek a tanulók – mondta Török Zsolt.
Lázár Miklóst szintén régóta vonzotta a fegyveres pálya. „Korábban is jártam légpuskával lövészetre, amely szintén mindig vonzott és nagyon tetszett. Most örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy bekerülhessek ebbe a közegbe" – emelte ki.

CímkékKatonaSuli