Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai alapismeretek távoktatásban

Szöveg: Schwarcz Viktória tartalékos százados | Fotó: Kökényesi Martin honvéd tisztjelölt és MH 2.TVE 25.TVZ |  2020. április 14. 9:18

A járványügyi helyzet miatt sem áll le a katonai alapismeretek tantárgy oktatása Nógrád megyében.

1596078127

Gáspár M. Levente alezredes, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 25. Keresztényszigethy Sándor Területvédelmi Zászlóaljának parancsnoka 2007 óta tanít katonai alapismereteket a bátonyterenyei Salgótarján Szakképzési Centrum Fáy András Szakgimnázium, Szakiskola és Kollégium diákjainak. Az elmúlt évtized alatt több mint százötven diákot érettségiztetett a tantárgyból. Tanítványai rendszeres szereplői a középiskolások részére szervezett Országos Haditorna Versenynek, járőrversenyeknek, egykori növendékei közül jelentős számban vállaltak hivatásos, szerződéses és tartalékos katonai szolgálatot.

1596078127

2020-tól a Nógrád megyei zászlóalj oktatja a megyében működő, négy Honvéd Kadét Programban résztvevő középiskola diákjait. Gáspár alezredes mindezek mellett szerzőként vett részt az új Honvédelmi alapismeretek tantárgyhoz kapcsolódó tankönyv, munkafüzet és tanári kézikönyv kidolgozásában is.

A jelenlegi járványügyi helyzet, a veszélyhelyzet elrendelése, illetve ennek következményeként a nappali tagozatos oktatás felfüggesztése új kihívások elé állította az oktatásban résztvevőket. Az alezredes a digitális távoktatás lehetőségeit kihasználva azonban továbbra is sikeresen látja el tanítványai oktatását.

1596078128

„A diákjaimmal az erre a célra létrehozott Facebook csoporton és a KRÉTA rendszeren keresztül tartom a kapcsolatot. Ezen csatornákon tudom részükre az átdolgozott digitális anyagot eljuttatni, illetve a számonkérések is itt valósulhatnak meg. Jelenleg a katonai tereptan és térképismeret tárgykört vesszük a diákokkal, a térképen történő feladatvégrehajtások bemutatása jelentős kihívás elé állít – tekintve, hogy személyes bemutatásra a szó klasszikus értelmében nem kerülhet sor. A távoktatás egy teljesen új tapasztalás számomra, ám szívből remélem, hogy nem sokáig kell az oktatás és tanulás ezen formáját választanunk, s a helyzet normalizálódását követően ismét a »klasszikus« oktatási módszereké lehet a főszerep"- mondta el az alezredes.

1596078127