Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai gyakorlatok miatt kell megnövekedett hanghatásra és a megszokottnál nagyobb légiforgalomra számítani

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: archív |  2019. szeptember 10. 9:51

Szeptember 6-22. között nemzetközi és hazai gyakorlatoknak ad otthont a Magyar Honvédség Központi Gyakorlótere. A gyakorlatokon éleslövészetekre is sor kerül, ezért az alábbi helyszíneken és időpontokban megnövekedett hanghatásra és légiforgalomra kell számítani.

1596067690

Bakonykúti térségében szeptember 11-én 8 órától 23 óráig, valamint szeptember 12-én 8 órától 17 óráig tartanak éleslövészetet.

Veszprém, Hajmáskér, Várpalota, Újmajor, Körös-hegy térségében szeptember 16-án 8 órától 20 óráig a gyakorlat feladatait vaklőszerrel hajtják végre a résztvevő katonák.

A térségben a szeptember 17-19. közötti időszakban naponta 8 óra és 20 óra között, valamint szeptember 20-án 8 óra és 14 óra között lesz éleslövészet. A gyakorlaton a légierő eszközei is részt vesznek.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát. A lakosság megértését és türelmét köszönjük!

A Honvédelmi Minisztérium közleménye