Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Konjicban az EUFOR törzsfőnöke

Szöveg: Csányi Henrik alezredes | Fotó: a szerző |  2019. szeptember 10. 9:16

Szeptember 3-4. között a bosnyák védelmi minisztérium korrupció elleni konferenciáján vett részt Konjicban Szabó László dandártábornok, az EUFOR törzsfőnöke.

1596067689

A szakmaiság erősítése a bosnyák Védelmi Minisztériumban és a boszniai fegyveres erők szervezetein belül a korrupció elleni küzdelemben címmel megrendezett eseményen – a több mint 50 meghívott között – ott volt  Marti Bissell dandártábornok, a NATO Szarajevóba települt erőinek parancsnoka és Ivica Jerkic vezérőrnagy, a bosnyák haderő vezérkarfőnök-helyettese is.  A konferencia célja az volt, hogy a résztvevők közösen elemezzék és megtárgyalják a jelenlegi korrupciós irányzatokat, ezek kapcsolódását a védelmi ágazattal, majd megvitassák ezek leküzdésének módjait.

1596067689

Beszédében Szabó dandártábornok tájékoztatást adott az EUFOR szerepéről, továbbá kiemelte, hogy az EUFOR – tekintettel arra, hogy közvetlen munkakapcsolatban áll a bosnyák haderővel, kiemelten a lőszer-, fegyver- és robbanóanyag megsemmisítés, az aknamentesítés és a közös kiképzés területén – meghatározó szereppel bír Bosznia-Hercegovinában.

1596067690