Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai közelharcot tanultak a koronaőrök

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn |  2018. december 16. 7:32

Katonai közelharc szemináriumon vettek részt az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Koronaőrség katonái a napokban.

1599197264
A Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetség elnöke, dr. Zöllei Zoltán nyugállományú alezredes két szakedző társaságában köszöntötte a szemináriumon részt vevő koronaőröket a budapesti Petőfi Sándor laktanyában. A szövetség által szervezett foglalkozások a Honvéd Koronaőrség katonái a katonai közelharcból kaptak ízelítőt.

1599197265
„Fontos, hogy a koronaőrök olyan fizikai képzettséggel rendelkezzenek, amellyel – a katonai közelharc jelenleg ismert metódusai alapján – elkerülhetik vagy megelőzhetővé tehetik a sérüléseket" – mondta a képzésről dr. Szolcsánszky Márton alezredes, a Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnokhelyettese.

1599197265
„A feladatsor összeállításánál arra törekedtünk, hogy a gyakorlatok egy része a fizikai erőnlét fejlesztéséhez kapcsolódjon. A második rész pedig egy általános ismeretadás, amit a szövetség az aktív katonáknak talált ki. Ugyanakkor már elmegy a civil önvédelem irányába is" – mondta dr. Zöllei Zoltán nyugállományú alezredes, hozzátéve: a foglalkozás harmadik része ökölvívás volt, mely során a lelki stabilitást vizsgálták.

A koronaőrök közelharc-felkészítése a tervek szerint a jövőben tovább folytatódik.

1599197265
Fotók: a szerző felvételei