Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai toborzás a „különlegesekkel”

Szöveg: Tureczki András százados |  2015. április 30. 17:35

A Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézménye adott helyet az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj és az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szolnoki 1. Toborzó és Érdekvédelmi Központ közös toborzásának április 23-án.

1595992854

A rendezvény Cseklán István alezredes, zászlóalj parancsnokhelyettesének előadásával kezdődött, aki a több mint száz érdeklődő diák részére ismertette a zászlóalj felépítését és feladatrendszerét. Ezután Molnár János őrnagy, toborzó részlegvezető mutatta be a katonai toborzás fő irányait és a katonai továbbtanulási lehetőségek mellett ismertette a katonai szolgálatvállalási lehetőségeket is.

Ezt követően a diákok az iskolaudvaron megtekinthették az alakulat statikus bemutatóját.

1595992854

Ismét bebizonyosodott, hogy milyen hatékonyan tudnak együtt dolgozni az alakulatok és a toborzók, mert a rendezvény alatt közel 50 tanuló jelezte, hogy az elkövetkezendő napokban felkeresi a toborzó irodát és jelentkeznek katonai szolgálatra. Emellett a Magyar Honvédség tájékoztató anyagaiból is sok fogyott a rendezvényen.

1595992855

Fotó: a szerző felvételei