Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás programok a veszprémi autómentes napon

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2018. szeptember 13. 7:13

Ritkaság, hogy gépjárművünk forgalmi engedélyét akár menetjegyként is felhasználhatjuk. Márpedig szeptember 21-én a veszprémi helyi tömegközlekedési járatokon ingyen utazik az, aki az autómentes napon valóban pihentetni szeretné gépjárművét. Nem mellesleg a szervezők, a „királynék városában” egész napos – részben katonás – programokkal várnak minden érdeklődőt.

A bevezetőben említett autómentes napot az Európai Mobilitási Héthez (szeptember 15-22.) csatlakozva rendezik meg Veszprémben. A rendezvénysorozat szeptember 11-ei sajtótájékoztatóján Porga Gyula, a város polgármestere elmondta: a hagyományosnak számító program évről-évre újabb elemekkel gazdagodik.

1599192856

A Magyar Honvédség helyi alakulatainak és szervezeteinek részvételéről Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka úgy nyilatkozott: teljesen természetes, hogy a haderő is képviselteti magát az egészséges életmódra nevelést célzó programon, hiszen a katona legfőbb fegyvere az egészség. Az Egyetemi Stadionban megrendezett egész napos programokat természetesen toborzási célra is szeretnék felhasználni, hiszen – mint mondta – a cél az, hogy minél több egészséges fiatal vállaljon katonai szolgálatot. Emellett pedig – fűzte hozzá – a haderő minél több helyen szeretné megmutatni magát a társadalomnak, így erősítve a civil-katonai kapcsolatokat.

1599192857

Az autómentes napra kilátogatók, a honvédségi programok között úgynevezett mátrix futáson vehetnek részt, megismerkedhetnek hatástalanított fegyverekkel, kipróbálhatnak különböző szimulátorokat, és természetesen minden, a hadsereggel kapcsolatos, fontos információt is első kézből kaphatnak meg.

Fotó: a szerző felvételei