Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás rend az érettségin

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Rácz Tünde |  2020. május 4. 12:48

A járványhelyzet tükrében, az előírásokat betartva fogadták az érettségiző diákokat a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban május 4-én, hétfőn. Az írásbeli számonkérés első napján, dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is ellátogatott az intézménybe.

1596078779

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium a megjelent kormányrendelet alapján készült fel a végzős növendékek fogadására: az érettségi vizsgák lebonyolításának feltételei is megváltoztak. A megszokottól eltérően, idén a központi tájékoztatót sem tartották meg a vizsganapok előtt, a honvéd középiskola munkatársai elektronikus úton tájékoztatták a jogszabályokról a növendékeket és a szülőket.

Az írásbeli számonkérés első napján dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is ellátogatott az intézménybe. „Meggyőződésem, hogy az érettségi minden fiatal számára egy nagyon fontos lépés, meghatározó része az életüknek. A sikeres érettségi vizsga után folytathatják tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, az MH Altiszti Akadémián, vagy bármelyik felsőoktatási intézményben" – fogalmazott a helyettes államtitkár.

1596078779

Dr. Ruszin Romulusz érdeklődésünkre elárulta: a Kratochvil Károly Honvéd Középiskolában igyekeztek katonás rendben és fegyelmezetten betartani és betartatni az egészségügyi rendszabályokat. „Az óvintézkedések nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy biztonságosan és egészségesen léphessenek be az érettségizők azokba a helyiségekbe, ahol tanúbizonyságot tesznek arról, hogy mit is tanultak itt az elmúlt négy év során" – mondta.

A növendékek egészségügyi állapotát az ideiglenesen telepített sátorban ellenőrizték, ezt követően jutottak be a kollégiumba. Az érettségi vizsgák lebonyolítása során a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet alapján az intézményeknek fokozottan kell ügyelniük a távolságtartási szabályra, ezért a honvéd középiskola épületében a vizsgázók nem csoportosulhattak: a részükre kijelölt útvonalon, a lehető legrövidebb idő alatt foglalták el helyüket a kijelölt vizsgateremben.

1596078780

„A kormányrendelettel teljesen összhangban igyekeztük az óvó és védő rendszabályokat alkalmazni, kiemelten az érettségi vizsgák időszakára. Az intézmény egész területét, minden szinten, minden termet fertőtlenítettünk" árulta el érdeklődésünkre Kovács István alezredes, az iskola igazgatója, hozzátéve a mai napon harmincnyolc növendék tesz vizsgát magyar nyelv és irodalomból.  

Az óvintézkedések szerint egyazon helyiségben az írásbeli vizsgázók létszáma nem haladhatja meg a tíz főt, a honvéd középiskolában egy teremre nyolc tanulót osztottak be, akik legalább két-két és fél méter távolságra helyezkednek el egymástól. A vizsga megírása alatt a végzősök számára védőmaszkot és megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt is biztosítanak. A magyar, matematika, történelem és angol vizsgák május 4-7-ig zajlanak majd le, a mindenkit kötelezően érintő katonai alapismeretek vizsga pedig május 20-án lesz. Az írásbeli érettségi vizsgán elért százalékos eredmény adja a végső érdemjegyet, valamint ez számít pontszámnak a továbbtanulás esetében is.

Az ország jelenleg egyetlen honvéd középiskolájában ebben a rendkívüli helyzetben is minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy a növendékek biztonságban tehessenek sikeres érettségi vizsgát.

GALÉRIA