Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

KatonaSulis nyílt nap

Szöveg: Csordásné Nehéz Zsuzsanna fõhadnagy |  2015. november 9. 21:19

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum szentesi székhelyű Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskolában rendeztek nyílt napot a közelmúltban – a programon részt vettek az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái is.

Az iskolában – a KatonaSuli-program részeként – rendészeti képzés is működik. A nyílt napon a honvédelmi ismereteket tanulni akarókat és a későbbiekben a katonai hivatást kipróbálni vágyó tanulókat Kollár László törzszászlós, az alakulat vezénylőzászlósa fogadta és tartott előadást számukra az elsajátítandó tananyagokról, a tanítás rendjéről, valamint az alapvető elvárásokról.

1596003677

Az érdeklődők ezt követően fegyveres bemutatón és egészségügyi tájékoztatón vettek részt. A végzős diákok – akik közül négyen már eldöntötték, hogy tanulmányaikat Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián szeretnék folytatni – személyes tapasztalataikat, élményeiket osztották meg az érdeklődőkkel. A lányok pedig – akik közül egyre többen érdeklődnek a katonai pálya iránt – katonanőkkel találkozhattak és beszélgethettek.

1596003678

Fazekas Patrik Szarvasról érkezett a nyílt napra és mint elmondta, nagyon érdekli a Magyar Honvédség ezért szeretne ebbe az iskolába jelentkezni. Elsősorban a fegyelem és a fegyelmezettség tetszik neki a katonaéletben.

1596003678

Fotó: Kollár László törzszászlós és Csernus-Turza Áron