Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Keresztyén katonatalálkozó, önálló táborszervezés

Szöveg: Tamás Tibor |  2013. január 21. 7:31

Esztendők metszéspontján szokásos számvetést végzünk az óév eredményeiről és vázoljuk az újesztendő céljait – ennek ad teret a honvedelem.hu szerkesztősége, amikor a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálata (HM TLSZ) katolikus és protestáns püspökségének, valamint tábori rabbinátusának vezetőit kérdezi. Sorozatunk harmadik részében a protestáns tábori püspökség vonja meg mérlegét.

Szolgálatuk időszakos számadásának mérlegéből elsőként 2012. február 14-ét említhetjük, amikor is püspökszentelési ünnepség keretében Jákob János személyében beiktatták az új protestáns tábori püspököt.

„Ez a kinevezés természetesen belső szervezeti változásokkal is együtt járt, amelyek hosszú hónapok kitartó munkájával rendeződtek – mondja Jákob János dandártábornok, tábori püspök, majd rátér az elmúlt esztendő eredményeire.
„Az óév kapcsán beszélnünk kell a jelenlegi világválságról, amelynek negatív hatásai a magyar társadalomban, azon belül a honvédelem elkötelezett állományában is nyomokat hagytak anyagi, erkölcsi, valamint lelki téren is. Ennek ellensúlyozására, lelkületük s hitük erősítésére szerveztük számukra istentiszteleteinket, ünnepi alkalmainkat, csoportos és egyéni lelki gondozói beszélgetéseinket s természetesen imádságainkat. Megoldhatatlannak tűnő problémák, stabilitásukat veszítő kapcsolatok, fájdalmak s betegségek éppen úgy, mint az örömeink, békességünk, hűségünk, kitartásunk és a «mégis» szeretetünk. Jézusnak, elhívónknak a tanúi igyekeztünk lenni, akinél hisszük, minden lehetséges. Mert a katonáinkra is érvényes minden körülmény között Pál útmutatása: «… ne dobjátok el bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van!»"

1595947888

A katonákért végzett szolgálatuk kiemelkedő területe az itthoni kiképzés mellett a külszolgálat. 2012-ben Hankóczi Gergely őrnagy az EUFOR-, Mészáros László alezredes az ISAF-, Szabó György alezredes pedig a KFOR-misszióban teljesítette tábori lelkészi feladatait – hangsúlyozta a protestáns tábori püspök.

Hozzátette: évek óta rendkívüli érdeklődés övezi zarándokútjaikat. „Nyáron a valdens egyház történetével, múltjával ismerkedtünk. Útközben megkoszorúztuk az első világháborús emlékhelyeket Isonzó környékén, Torinóban pedig Kossuth Lajos lakóházát" – idézi fel Jákob János.

A protestáns tábori püspökség számára is fontos a nemzetközi kapcsolatok építése, erősítése. Ennek jegyében három konferencián találkoztak Európa vezető tábori lelkészeivel és a testvérszolgálatokkal.

1595947889

Végezetül a tábori püspök a keresztyén ünnepeik közös programjait vette számba, amelyeket a protestáns tábori püspökség a Keresztyén Katonák Szövetségével, valamint a katolikus szolgálati ág lelkészeivel szervezett. „Adventi elcsendesedéssel, gyertyagyújtással készültünk karácsonyra. Több helyőrségben a Református Szeretetszolgálat segítségével jelentős ruha- és élelmiszer-adományokat juttattunk el rászoruló katonacsaládokhoz" – fogalmazott.

2013-ról szólván a tábori püspök elmondta: részint az elmúlt év eseményei lelhetők fel az idei terveikben, ugyanakkor két új elképzelés valóra váltásán fáradoznak. „Táborainkat eleddig más eseményhez csatlakozva szerveztük, az idén az önálló táborszervezés útjára lépünk. A másik tervünk pedig egy keresztyén katonacsaládok találkozójának lebonyolítása. Reméljük, valamennyi kezdeményezésünket és hagyományos rendezvényünket áldás, békesség kíséri" – emelte ki.

Fotó: archív