Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Keszthelyen tartott edzést Furkó Kálmán

Szöveg: honvedelem.hu / tvkeszthely.hu | Fotó: tvkeszthely.hu |  2020. január 17. 9:45

Furkó Kálmán nyugállományú ezredes, 8 danos mester tartott a napokban karateedzést Keszthelyen.

1596075096

A Shihan nemzetközileg ismert és elismert képviselője a Kyokushin karaténak, aminek hazai megalakításában is részt vett. Ő a negyedik ember a világon, aki megszerezte a 8. dant. Furkó Kálmán 1970-es évek óta minden évben ellátogat Keszthelyre, ahol tanácsaival segíti a helyi karatésokat.

1596075096

Közös bemelegítéssel kezdődik minden egyes edzés a karatésoknál. Furkó Kálmán szerint a gimnasztika nagyon fontos, hiszen ez akadályozza meg, hogy a tréningeken és a versenyeken meghúzódjanak a tanulók izmai. Ezt követően kezdődhet csak el a különböző mozdulatsorok gyakorlása.

1596075097

A jelenlévők közül többen vettek már részt korábban is Furkó Kálmán edzésein, amelyeket nagyon hasznosnak találnak. Tóth András barnaöves. Úgy fogalmazott, hogy a 8 danos mester jelenléte nagy megtiszteltetés, hiszen a hazai kyokusin karate megalapítójától a tevékenység kezdeti forrását sajátíthatják el.

1596075096
Címkéksport