Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kétnapos vizsgával ért véget a kiképzés

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2016. február 21. 7:11

Két napon keresztül vizsgázott az a közel száz szerződéses legénységi állományú katona, valamint pályakezdő tiszt és altiszt, akik november elején kezdték meg alapkiképzésüket Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

1596009062

Az alakulat Mecséri János Kiképző Osztályához bevonult katonák az elmúlt tizennégy hétben széleskörű katonai alapismeretek birtokába jutottak.

Az úgynevezett komplex záróvizsga első napján elméleti számonkérésen, valamint fizikai állapotfelmérésen kellett bizonyítaniuk a résztvevőknek, majd a második napon hét különböző vizsgaponton kellett megfelelniük – többek között egészségügyi, műszaki, vegyivédelmi ismeretekből, harcászatból és lőkiképzésből.

1596009063

A záróvizsgát sikeresen teljesítők számára a héten véget ér az alapkiképzés: visszatérnek „anyaalakulatukhoz", ahol megkezdik a tényleges katonai szolgálatot.

1596009063

Fotó: a szerző felvételei