Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kettős szerepben – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. január 15. 16:43

Az első világháború lövészárok-hadviselése új kihívásokat és kutatási irányokat hozott a szembenálló felek valamennyi egészségügyi szolgálata számára, a harcok hihetetlen befolyást gyakoroltak az orvostudományra.

Az osztrák–magyar hadsereg hadrafoghatóságához az egészségügyi szolgálat, illetve annak szakembergárdája, az orvosi tisztikar, a gyógyszerész tisztviselői kar és a segédszemélyzet is nagymértékben hozzájárult.Az első világvilágháború során az egészségügyi szolgálat számára a legfontosabb feladatot a sebesült, illetve beteg katonák ellátása, mielőbbi gyógyulásuk elősegítése jelentette, melyet a tábori egészségügyi szervek és a hátországi, békeidőben is működő intézmények végeztek. Tevékenységüket illetően két fő elvnek kellett megfelelniük:
  • a sebesültek és a betegek mielőbbi orvosi ellátása, állapotuk stabilizálása, szükség szerinti ápolásuk, elszállításuk a hátországban lévő gyógyintézetekbe, ahol kórházi kezelésben részesülhettek;
  • a sebesültek és a betegek a hátországban, egymástól nagy távolságra történő szétosztása, elkerülendő a különféle járványok kialakulását.
Az ellátás folyamata meghatározott rend szerint alakult. Az ütközetek, csaták alkalmával az egészségügyi személyzet a helyszínre sietett, ám a harccselekmények közvetlen közelében csak a sebesültvivők dolgoztak.A harcvonaltól számított egy kilométeren belül a sérültek ellátására egy vagy több zászlóalj-segélyhelyet állítottak fel. Fontos szempont volt, hogy ezek a front irányából, illetve a hátrább fekvő saját területekről egyaránt könnyen elérhetők legyenek. A segélyhelyen gyülekeztek a járóképes betegek is. A harc szünetében az egészségügyi altisztek vagy az orvosok vezetésével innen indultak a sebesültvivők, illetve a járőrök, hogy a csatamezőn lévő sérülteket felkutassák és a segélyhelyre szállítsák őket. Ha ezt a körülmények nem tették lehetővé, akkor egy, az ellenséges tűztől védett helyen gyűjtötték az ellátásra szorulókat.

További részletek a Magyar Honvéd magazin január 17-én megjelenő számában!