Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiállításmegnyitó a magyar kultúra napján

Szöveg: Dósa Eszter őrmester |  2017. január 24. 11:42

Zenével, kiállítással és előadással is készültek a kultúra napja alkalmából az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. Az ünnepségnek a Zrínyi Miklós laktanya könyvtára adott otthont.

1596026551

Bátor Ferenc alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott törzsfőnök-helyettese köszöntötte a megjelenteket, majd a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar klarinét kvintettjének előadásában Weiner Leo Divertimentójából hallhattak részleteket a megjelentek.

„A magyar kultúra napját 1989. január 22-én ünnepeltük először hazánkban annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását" – mondta Kissné Urgyán Mária, a Zrínyi Miklós Laktanya könyvtárosa. Hozzátette: 2017-ben kultúránk sokszínű világából az alkotó embert és történelmünk egy szeletét mutatjuk be, hiszen hagyományaink képezik mindennek az alapját.

1596026552

A következő hetekben Kovács Gergely festőművész, nyugállományú katona kiállításának ad otthont a könyvtár, így a magyar kultúra napja ünnepsége egyben kiállításmegnyitó is volt. Sidló Kitti főelőadó tartott előadást a festőművész életútjáról, akit fia képviselt a helyszínen. Kovács Zoltán őrnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár jogász főtisztje elmondta, hogy minden festményhez tud egy személyes történetet kötni Erdélyben töltött gyermekkorából, amely helyszíneket a festmények elevenítik meg. Az előadás után néhány képet és az azokhoz kapcsolódó történetet be is mutatott az ott maradó érdeklődőknek.

1596026553

Az ünnepség Nagy Ákos zászlós, lovasíjász előadásával zárult „Hun örökségünk, harci kultúránk, a lovas hadviselés" címmel. Főként a tizenöt éves gyakorlati tapasztalata során megszerzett információkat osztott meg hallgatóságával.

1596026553

Fotó: a szerző felvételei