Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kihelyezett vezetői értekezletet tartottak

Szöveg: Suba László |  2018. január 30. 18:43

Kihelyezett vezetői értekezletet tartottak a napokban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán (NKE RTK) az MH Egészségügyi Központ (MH EK) vezetői, majd megtekintették a kar új objektumait.

http://www.honvedkorhaz.hu/cikk/1488
A központ vezetőinek delegációját és a küldöttség vezetőjét, Kun Szabó István vezérőrnagyot, az MH Egészségügyi Központ parancsnokát dr. Boda József nyugállományú nb. vezérőrnagy, az NKE RTK dékánja köszöntötte. Előadásában elsőként a rendőrtisztképzés kezdeteire tekintett vissza, majd ismertette az RTK szervezeti felépítését és a képzés rendszerét. Szólt a közelmúltban létrejött Kiberbűnözés Elleni Tanszékről – amelynek segítségével, mint fogalmazott, a kar minden hallgatója részesül majd a szakirányának megfelelő mértékű képzésben – és a már több éve működő Rendészettudományi Doktori Iskoláról.

1596043920

A dékán hangsúlyozta: a hallgatók az egyetemen számos sportágban érhetnek el eredményeket, s ezek sora hamarosan bővül, hiszen az idén elkészül a lovarda, az uszoda és a vívócsarnok.

Boda József tájékoztatta az MH EK vezetőit azokról a fórumokról is, amelyeken az egyetem hallgatói kiteljesíthetik tudományos tevékenységüket: szólt a tudományos diákkörről, a Szent György Szakkollégiumról és az Erasmus+ mobilitási programról.

Kun Szabó István vezérőrnagy emlékplakettet adott át Boda Józsefnek, aki a tájékoztató után látogatásra invitálta az MH EK vezetőit az RTK speciális oktatási épületébe, valamint az oktatási épület RTK által használt helyiségeibe.

1596043920

Fotó: Bodó Pál