Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kisiskolások látogattak el a Petőfi laktanyába

Szöveg: Regős Teréz |  2016. július 3. 17:33

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz (MH BHD) látogatott a napokban  a budapesti Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola diákcsoportja.

1596016220

A 43 tanulót Gémes Ildikó százados, az alakulat humán részlegének megbízott vezetője kalauzolta a Budaörsi úton lévő laktanya területén. A kíváncsi gyereksereg első útja a dandár díszkertjébe vezetett, ahol hallhattak vitéz Szurmay Sándor – a laktanya névadójának – és Lahner György hőstetteiről, valamint Puskás Tivadar, a telefonhírmondó feltalálójának munkásságáról.

1596016221

A látogatás következő állomása a parancsnoki épület volt, ahol Baráth Ernő ezredes, a dandár megbízott parancsnoka köszöntötte a diákokat.
Ezután a csoport átsétált az alakulótérre, ahol a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység különleges díszelgő csoportja tartott bemutatót számukra. A gyerekek ezt követően megszemlélhették a katonák fegyvereit is.

1596016221

A program ezzel még nem ért véget: a második és harmadik osztályos diákok ellátogattak a dandár szabóságába, majd a telephelyen több katonai járművet is megnézhettek.

1596016221

Fotó: Horniák Dóra