„Kizárólag tanteremben nem lehet tisztet képezni”

Hogyan találkozott a katonai hivatás a pedagógusival?

Mindkét pálya vonzott és alegységparancsnokként, kiképzőként egyszerre lehettem mindkettő.1983-ban szállító századparancsnokként kezdtem pályafutásomat. Életre szóló iskolának tartom azokat az éveket. Hamar szembesültünk a tiszthiánnyal, így nagyon gyorsan, két év után – még mindig hadnagyként – kerültem az akkori tatai 11. Harckocsi Hadosztály törzsébe, hadtáp tervező-szervező tisztként, ahol egy teljesen új szemlélettel ismerkedhettem meg. A mai napig hálával gondolok vissza az akkori parancsnokaimra. Nagyon keményen és határozottan irányítottak, de az elkövetkezendő évtizedek munkáját az ott szerzett tudásom alapozta meg.
Oktatói tevékenységem a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán kezdődött. Elsősorban hadtáp-biztosítással kapcsolatos tárgyakat tanítottam, majd lehetőséget kaptam, hogy megkezdjem tanulmányaimat a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. Az ottani hadtáp tanszéken egy olyan környezetbe kerültem, ahol azonnal elköteleződtem a tudományos munka iránt is. Olyan tanáraim voltak, akik minden muníciót megadtak a fiataloknak, hogy a későbbiekben helyt álljanak. Miután végeztem, a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán kezdtem tanítani. Végigjártam a klasszikus ranglétrát, tanársegédként kezdtem, majd adjunktus és docens lettem. Tanszékvezetőm tudatosan készített fel arra, hogy én leszek az utódja. Így is lett, és 1998-tól én vezettem a tanszéket.

Hogyan emlékszik vissza a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az új kar megalakulására?

Az NKE strukturális kialakításának kezdetekor a Bólyai János Katonai Műszaki Főiskola Hadmérnöki Karának megbízott dékánja voltam. Komoly kihívást jelentett az új kar, az új tisztképzés létrehozása, úgy, hogy azt a képzési struktúrához igazítsuk. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar megalakulásakor a Katonai Logisztikai Intézet vezetője, ezzel a Magyar Honvédség logisztikai tisztképzésének felelőse lettem. Most végeznek ezen a szakon az első honvéd tisztjelöltek, nagyjából két év múlva az alakulatoktól visszaérkező jelzések és saját széleskörű kutatásunk alapján fogjuk lemérni, mennyire volt eredményes az egyetemen folyó munka. Nincsenek kétségeim, de fontos, hogy lemérjük, mit és mennyire csináltunk jól, mi az, amin javíthatunk, hogyan tudjuk optimalizálni a hatékonyságunkat. 2016. szeptember 1-jétől ismét elnyertem az intézet vezetését, januártól pedig pályázat útján a dékáni beosztást is. Új kari vezetés állt fel, s itt is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetemet fejezzem ki az előző vezetésnek, amiért a munkát mindenben segítették, és ennyire gördülékenyen történhetett meg az átadás-átvétel.

Itt minden vezető elkötelezetten, megfeszített erővel dolgozik, amennyit csak bír. Az én esetem nem egyedi. Aki elkötelezte magát az NKE és a tisztképzés mellett, a maximumot kell, hogy kihozza magából.


Afganisztánban fél éven át az ISAF Északi Körzet Parancsnokság logisztikai főnökhelyettese volt 2009-2010-ben. Mennyiben segítette az ott szerzett tapasztalat az itthoni oktatói munkát?

A missziós szolgálatot azért vállaltam, hogy úgy állhassak ki a katedrára, mint hiteles katona, aki az elméleti képzés mellett gyakorlaton alapuló tudást is át tud adni. Vallom, hogy az elméleti alapozó tárgyak a gyakorlati, személyes példákkal kiegészülve válhatnak igazán autentikussá. Az ott szerzett tapasztalatot be tudtam építeni az oktatásba, így magam is rengeteget profitáltam a külszolgálatból.

Van üzenetértéke a jövő feladatait tekintve annak, hogy egy logisztikai szakembert neveztek ki dékánnak?

Nem hinném, hogy ez volt a döntő szempont. Az én feladatom jelenleg a teljes magyar tisztképzés vezetése. Korábban ezt a feladatot három katonai főiskola és egy egyetem látta el. Ma az egész itt van egy karon. A szakmai hovatartozásnak itt nincs olyan jelentősége, mint például egy intézet esetében. A legfontosabb, hogy a vezetés és az oktatói kollektíva garanciát lásson egy adott vezető személyében a sikeres működtetésre, aki a kar feladatrendszerét össze tudja hangolni az egyetem stratégiai céljainak megvalósításával. Ezek a célok összhangban vannak a fenntartó és természetesen a Magyar Honvédség igényeivel. A célunk ugyanaz: magasan kvalifikált, nemzetközi téren is helytálló tiszteket képezni és nevelni.

Az új ciklus kezdetével milyen stratégiai célokat jelölt meg a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar számára?

Az NKE stratégiája 2020-ig állított fel kiemelten elérendő célokat. Ezt mi feldolgoztuk, elemeire bontottuk, amelyekből néhányat már a pályázatomba is beépítettem. Dékáni tevékenységemet egy féléves feladatterv összeállításával kezdtem. Ebben határoztam meg azokat a célokat, amelyeket a nagy stratégiai terv részeként el kell érnünk. Ezek közül a legfontosabbak talán a Közigazgatás– és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) projektjei. Minőségi ugrást jelenthetnek ezek a pályázatok, és csak rajtunk múlik, mennyire tudjuk kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket. Jelenleg a kar huszonkilenc pályázatban érintett. Úgy látom, ezek fontosságát az oktatók is értik, és nem kihívást, hanem lehetőséget látnak benne. Olyan források állnak rendelkezésre, amelyeket ha kihasználunk, az elkövetkezendő két-három esztendőben óriási előrelépést tudunk tenni, amely javítja az oktatás, ezzel párhuzamosan a tisztképzés színvonalát.
A másik kiemelt cél, hogy folytassuk azt a megkezdett folyamatot, amely – tudományos megalapozottsága mellett – a tisztképzéshez szükséges gyakorlati elemeket is tartalmazza. Csak és kizárólag tanteremben tisztet nem lehet képezni. Ugyanolyan fontos, hogy a honvéd tisztjelöltek kint legyenek a gyakorlótereken, a terepen, és mindazt átérezzék, amit a katonák is átéreznek. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy utána rájuk lehessen bízni egy olyan alegységet, amelynek tagjaiért már ők lesznek a felelősek. Ne feledjük, hogy a végzett tisztek az alakulataiknál nagyon gyorsan éles helyzetben próbálhatják ki magukat, ahol nélkülözhetetlen lesz az elméleti tudás mellett a gyakorlati felkészültség is.
A harmadik kiemelt célunk, hogy tovább erősítsük kapcsolatrendszerünket a hazai és külföldi egyetemek karaival. Kiváló nemzetközi összeköttetésekkel rendelkezünk, vannak szakjaink, ahol minden évben egy vagy több nemzetközi képzést is tartunk. Ezt szeretnénk minden egyes szakra kiterjeszteni. Különösen fontosnak tartom, hogy a kar erősítse az egyetemen belül a másik három karral közös horizontális kutatási együttműködést.
Kiemelt célkitűzés az oktatói utánpótlás kérdése is. Ahhoz, hogy valaki vezető oktató legyen, nagyjából tíz évet kell eltöltenie a felsőoktatásban. Ezért már most megpróbáljuk idecsábítani, itt tartani a fiatal oktatókat, hogy legyen, aki idővel átveszi majd a vezető pozíciókat. Korán kell kezdeni az utánpótlás felkészítését, de büszkén mondhatom, hogy jól haladunk: friss a hír, hogy Magyarország köztársasági elnöke három kiváló tiszttársunkat egyetemi tanárrá nevezte ki.

Néhány napja ismét óriási érdeklődés övezte a kar nyílt napját. Milyen felvételi arányra számítanak az idén?

Sokszoros a túljelentkezésünk, létszámbeli problémáink nincsenek. Hogy mégis folyamatosan toborzóprogramokat tartunk, annak egyszerű oka van: minél többen érdeklődnek, annál nagyobb a merítési lehetőség, annál nagyobb az esély, hogy a jók közül is a legjobbakat tudjuk felvenni. Nem titok, hogy nálunk óriási a követelményrendszer, hiszen a hallgatóink azon túl, hogy egyetemi polgárok, az MH Ludovika Zászlóalj kötelekében teljesítenek szolgálatot. Tulajdonképpen a legszebb négy évüket egyben katonai szolgálattal is töltik. Furcsa kettősség ez, amely miatt tényleg a legjobbakra van szükségünk. Ezért tartunk nyílt napokat, ezért népszerűsítjük a kart. Minél több középiskolás érdeklődik az itt folyó oktatás iránt, annál nagyobb az esély a kiváló tisztképzésre.

Ha három év múlva beszélgetnénk, milyen eredményre lenne a legbüszkébb?

Arra, ha a karon több tucatnyi fiatal, elkötelezett oktatót látnék. Tapasztalt, agilis tiszteket, akiknek át lehet majd adni a stafétabotot. Arra, hogy biztos vagyok benne: jó kezekben van a jövő tisztképzése.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária és archív