Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koncert a Nagy Háború befejezésének évfordulójára

Szöveg: Dr. Tóth Gergely százados |  2018. április 17. 10:43

A Honvéd Együttes a Nagy Háború kirobbanásának 100. évfordulójára öttételes férfikari kantáta megírására kérte fel az „Ötöket”, azaz Csemiczky Miklóst, Gyöngyösi Leventét, Orbán Györgyöt, Selmeczi Györgyöt és Vajda Jánost.

1599185311
A kantáta szimfonikus zenekarra, énekhangra (szopránra és férfikarra) íródott, az egyes tételekhez a zeneszerzők magyar vonatkozású, az első világháborút idéző szövegeket használtak fel. A teljes műsort – a Budapest Tavaszi Fesztivál részeként – április 10-én mutatták be a Zeneakadémia Nagytermében, a MÁV Szimfonikusok közreműködésével, Strausz Kálmán vezénylete alatt.

1599185311
A Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár hagyományőrzői a Zeneakadémiára is visszacsempészték néhány órára a korszak hangulatát. A szerzők jelenlétében bemutatott zeneművekben, utalások formájában, felismerhetők a korszak jellemző vallásos, komolyzenei és népzenei elemei, sőt, egyes esetekben még az akkoriban használt kürtjelek dallamai is. A koncerten a MÁV Szimfonikusok és a Honvéd Férfikar szólaltatta meg az egyes műveket.

1599185312
Fotó: dr. Egressy-Molnár Viktória, és a szerző felvételei